Pesti Srácok

Csaknem tízezren pótfelvételiztek felsőoktatási képzésekre

null

Véget ért az idei pótfelvételi, a már felvett hatvannyolcezer fiatal mellé további csaknem tízezren szeretnének bekerülni az egyetemek és főiskolák szeptemberben induló képzéseire – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Nemzettel. Hétfői számában a lap azt írta, hogy az ingyenes szakot választók közül a legtöbben pedagógusképzésre pályáznak. A ponthatárokat várhatóan augusztus 27-én hirdetik ki.

A tárca tájékoztatása szerint a jelentkezők több mint 64,3 százaléka alapképzésre, tizenhat százaléka mesterképzésre, 11,2 százaléka felsőoktatási szakképzésre, 8,5 százaléka pedig osztatlan képzésre szeretne bejutni. Az idei pótfelvételi különleges volt, mert második körben jellemzően nem szoktak ingyenes helyeket hirdetni az intézmények, ebben az évben viszont bizonyos képzési területeken és szakokon kínáltak állami ösztöndíjakat. A pótfelvételi eljárás során a legtöbben, 866-an a Debreceni Egyetem képzéseire jelentkeztek, majd a Pécsi Tudományegyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem következik a népszerűségi listán.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.