Pesti Srácok

Egymilliárd dollárt gyűjtött eddig Trump kampánycsapata, több, mint háromszor annyit, mint Bidené

Egymilliárd dollárt gyűjtött eddig Trump kampánycsapata, több, mint háromszor annyit, mint Bidené

Több, mint egymilliárd dollárt gyűjtött össze eddig a novemberi választás kampányára Donald Trump csapata és a republikánusok, ami álomhatár, rekordnak számít. Trump kihívója, Joe Biden 300 milliónál tart, pedig a demokrata oldal kampányának finanszírozásába Soros György is beszállt. A milliárdos a 23. legnagyobb adományozó, és eddig nyolcmillió dollár értékben töltött ki csekket a demokratáknak – írja a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet, hogy az Open Secrets internetes oldalon nyomon követhető, hogy áll a két tábor gyűjtése. A legfrissebb adatok szerint csak júliusban 25 millió dollárral vert rá Trump csapata Bidenére. Trump megdöntését olyan liberális milliárdosok támogatják, mint Soros György, aki 8 millió dollárt, vagy Tom Steyer, aki 45 millió dollárt adott Biden kampányára.

Donald Trump kampánya dübörög, az elnök a támogatások alapján továbbra is nagy népszerűségnek örvend. Kampánystábjába eddig 1500 embert tudott felvenni; ez pontosan kétszer annyi segítő, mint amennyi Biden csapatában van. Donald Trump célja az, hogy a választási kampányban további 2,2 millió önkéntes vállaljon szerepet, és ezzel megdöntsék Obama rekordját.

Forrás: Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.