Pesti Srácok

Emelkedett az indiai repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

null

Tizennyolcra emelkedett a pénteki indiai repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak száma; az áldozatok között van egy tíz és egy tizennyolc hónapos kisgyermek – közölte Hardíp Szing Puri légi közlekedési miniszter szombaton. Korábban tizenhat halottat említettek a jelentések; a sérültek száma több, mint százhúsz, közülük sokan válságos állapotban vannak.

A fedélzeten a hat tagú személyzettel együtt százkilencven ember tartózkodott. A balesetet vélhetően a monszun miatti heves eső, a csúszós pálya és a rossz látási viszonyok okozták; a gép túlfutott a leszállópályán, majd összetört. A szerencsétlenség a délnyugat-indiai Kerala államban található Kozsíkóde repülőterén következett be, amely egy domb tetején van. Az Air India Express légitársaság Dubajból érkező, Boeing 737-es típusú utasszállítója a kicsúszás után tíz métert zuhant, majd kettétört. A szerencsétlenségben mindkét pilóta életét vesztette. A gépen olyan indiai állampolgárok utaztak, akik a koronavírus-járvány miatt külföldön rekedtek, és most tértek volna haza. Az utóbbi hónapokban indiai állampolgárok tízezrei tértek haza repülővel, többségében a Perzsa-öböl menti országokból.

A keresőcsapatok szombaton megtalálták a gép fekete dobozait. K.K. Shailadzsa keralai egészségügyi miniszter azt kérte a keresésben részt vevő helyiektől, hogy elővigyázatosságból vonuljanak karanténba. A szerencsétlenség túlélőit tesztelik a koronavírusra – tette hozzá. A nyomozásban a repülőgép állapotát, az időjárási körülményeket, a pilóták képzettségét és viselkedését, illetve a kifutópálya biztonságosságát is vizsgálják. A kozsíkódei reptér 2850 méter hosszú, és egy meredélyekkel körülvett lapos dombtetőn található. A kifutópálya biztonsági zónáját 2018-ban megnövelték, hogy a nagyobb testű gépek is kényelmesen elférjenek. Bár a kifutópálya megfelel az ENSZ szabványainak, a világszervezet polgári repülési ügynöksége százötven méterrel hosszabb pufferzónát javasol annál, mint amekkorával a kozsíkódei reptér rendelkezik – hívta fel a figyelmet Harro Ranter, az Aviation Safety Network online adatbázis igazgatója. Egy indiai hírügynökség szerint az illetékes hatóságok több biztonsági tényező – például repedések és pangó víz – miatt érdeklődtek a repülőtér vezetőségénél 2019-ben.

A dél-ázsiai országban a legsúlyosabb, háromszáznegyvenkilenc halálos áldozattal járó légi katasztrófa 1996-ban történt, amikor egy szaúd-arábiai repülőgép a levegőben összeütközött egy kazahsztánival.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Prakas Elamakkara

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.