Pesti Srácok

Fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután pozitív lett egy művész tesztje

Fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután pozitív lett egy művész tesztje

A járványügyi eljárásoknak megfelelően fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután az elmúlt héten kiderült, hogy a Vígszínház egyik fiatal külsős művészének koronavírus tesztje pozitív lett – közölte a színház. Jelenleg a színház minden művésze tünetmentes és jól van.

Mint írják, az illetékes hatóságok döntése alapján, a munkatársak és a közönség egészségének védelmében a Vígszínházban és a Pesti Színházban a szeptember 4-ig meghirdetett előadásokat elhalasztották. A közlemény felidézi, hogy augusztus 21-én A Pál utcai fiúk című előadással indult volna a Vígszínház 2020/2021-es jubileumi évada, azonban az előadásban szereplő tünetmentes fiatal művész koronavírus-tesztje pozitív lett. Ennek következtében hivatalos járványügyi intézkedésként elrendelték a Vígszínház épületének fertőtlenítését. A protokollnak megfelelően vasárnap a színház épületében az összes olyan területet fertőtlenítették hidegködképző berendezéssel, ahol fennállhat a fertőzés veszélye, így a színpadokat, a nézőteret, a színészbüfét, az öltözőket, a mosdókat, a folyosókat és az irodákat is.

– olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

– tartalmazza az összegzés. Közölték, hogy a Vígszínház továbbra is kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, amelyek ajánlásait és előírásait figyelembe véve jár el. A nézők és a munkatársak biztonsága és egészségének védelme a legfontosabb, így az évad újratervezése a járványügyi szempontok figyelembevételével zajlik. Hozzátették, hogy jelenleg a színház minden művésze tünetmentes és jól van.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.