Pesti Srácok

Franciaország akaszthatja meg az afgán békefolyamatot

Franciaország akaszthatja meg az afgán békefolyamatot

Franciaország szombaton közölte: arra kérte az afgán hatóságokat, hogy ne engedjék szabadon azokat a tálib foglyokat, akiket francia állampolgárok meggyilkolásáért ítéltek el.

A francia külügyminisztérium nyilatkozata szerint a mintegy négyszáz tálib fogoly között – akiknek szabadon bocsátása csütörtökön kezdődött meg az afganisztáni béketárgyalások előkészületeként – olyan terroristák is vannak, akiket francia katonák és segélymunkások meggyilkolásáért ítéltek el. A minisztérium hangsúlyozza, hogy Franciaország kész támogatni az afgán békefolyamatot, de az "figyelembe kell, hogy vegye a konfliktus áldozatainak elvárásait, a súlyos bűncselekmények elkövetőit pedig maradéktalanul felelősségre kell vonni".

– írta szombati nyilatkozatában a francia külügyi tárca.

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Államok és a tálib felkelők között februárban kötött dohai megállapodás – amely a nemzetközi csapatok afganisztáni kivonását irányozza elő biztonsági garanciákért cserébe – előírja, hogy a kabuli kormánynak mintegy ötezer tálib foglyot, a táliboknak pedig az afgán biztonsági erők ezer tagját kell szabadon engednie ahhoz, hogy megkezdődhessenek a béketárgyalások a lázadók és a kabinet között. Az afgán loja dzsirga (az öregek nagytanácsa) múlt vasárnap Asraf Gáni államfő vezetésével hagyta jóvá az utolsó foglyok elengedéséről szóló döntést. Gáni ugyanakkor két napja arra figyelmeztetett, hogy az utolsókként elengedésre váró négyszáz tálib komoly "veszélyt jelent a világ számára". Az AFP francia hírügynökség egy pénteki jelentése szerint 44-et közülük különösen szemmel tart több ország, köztük az Egyesült Államok, kiemelt célpontok elleni támadásokban való részvételük miatt.

Közben továbbra sem ismert, hogy mikor kezdődhetnek meg végre az afgán kormány és a tálibok közti béketárgyalások. A kabuli kormány tárgyalóküldöttségének jelen állás szerint jövő szerdán kéne Dohába utaznia, ez azonban egyelőre halasztást szenved a delegáció egyik tagja, Hafit Manszúr kabuli közlése szerint.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.