Pesti Srácok

Georgi Markov: Orbán Viktor hatása túlnyúlik Magyarország határain

Georgi Markov: Orbán Viktor hatása túlnyúlik Magyarország határain

Könyvet írt a magyar kormányfőről Orbán-jelenség címmel Georgi Markov bolgár konzervatív politikus. Markov szerint egyedülálló a magyar miniszterelnök életútja. Georgi Markov Orbán Viktorról szóló könyve kapcsán úgy nyilatkozott: a magyar kormányfő egyszerre fenomén és jelenség.

A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett, kiemelte, hogy a magyar kormányfő Európa jövőlátója, aki 2014-ben megjósolta a neoliberalizmus végét, és egy évvel később ő volt az első, aki a migránsinvázió veszélyeire hívta fel a figyelmet. Úgy véli, Európában nincs olyan politikusi életút, mint Orbán Viktoré. Harminc éven keresztül választották meg parlamenti képviselőnek, négyszer miniszterelnökké választották, háromszor kétharmaddal.

– hangsúlyozta, emlékeztetve: 2015-ben Orbán Viktor volt az első, aki kimondta, hogy nem migránsáradatról van szó, hanem betolakodókról, a terrorizmus trójai falovairól, akik Európára törnek. Öt évvel később, 2020-ban pedig egész Európa belátta Orbán Viktor igazát.

PestiSracok facebook image

– húzta alá a bolgár politikus, aki szerint itt a fiatalok a Margitszigetről nyugodtan nézhetik a Dunát anélkül, hogy a hátukba bárki is kést szúrna, ahogy ez Párizsban történt. Kitért arra is, hogy a visegrádi négyesből az elmúlt évtizedben olyan formációt hozott létre a magyar kormányfő, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni Európában. Már Szlovénia, Szerbia és Lettország is a csoport felé "gravitál". Markov kiemelte: Orbán Viktor egy hős, mert tíz év alatt egymillió határon túli magyarnak állampolgárságot adni egy hőstettnek számít. A volt alkotmánybíró egyedülállónak nevezte a magyarországi sportberuházásokat is, külön méltatva a Duna Arénát és a stadionokat is.

A magyar miniszterelnökről szóló kötet 2019. szeptember 11-én, a magyar határnyitás harmincadik évfordulóján jelent meg Bulgáriában. Georgi Markov elmondta, hogy a megjelenés másnapján a bolgár parlamentben is bemutatta a könyvet, ahol nagy érdeklődéssel fogadták. Ezután húsz városba is elvitte a kötetet, és minden helyszínen nagyjából száz példányt vásároltak meg az író-olvasó találkozókon.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó:MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.