Pesti Srácok

Irán: Az amerikai atomfegyverek fenyegetik a Közel-Keletet

Irán: Az amerikai atomfegyverek fenyegetik a Közel-Keletet

Az amerikai atomfegyverek fenyegetést jelentenek a Közel-Kelet térségére – jelentette ki csütörtökön Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a hirosimai atomtámadás 75. évfordulója alkalmából.

– írta az iráni diplomácia vezetője a Twitteren, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok 75 évvel ezelőtt magára vállalta azt a szégyent, hogy elsőként és egyetlenként atomfegyvert vetett be, méghozzá civilek ellen. Izrael szakértők szerint a Közel-Kelet egyetlen atomhatalma, de a zsidó állam soha nem ismerte el, hogy atomfegyverekkel rendelkezne. Az iráni külügyminiszter szerint ideje lenne véget vetni a "nukleáris rémálomnak" és a kölcsönösen garantált megsemmisítés doktrínájának, amely szerinte hidegháborús örökség.

Az Egyesült Államok és Izrael is aggódva figyeli Irán térségbeli térnyerését, és azzal vádolják az iszlám köztársaságot, hogy atomprogramja valójában nem békés célokat szolgál, hanem nukleáris fegyverre akar szert tenni, amit Teherán következetesen visszautasít. Teherán és Washington 1980 óta semmilyen diplomáciai kapcsolatban nem áll egymással, és a két ország viszonya különösen megromlott azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kilépett az Irán atomprogramjáról 2015-ben kötött, többhatalmi megállapodásból.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.