Pesti Srácok

Júniusban 191 ezer ember munkáját biztosította a koronavírus-járvány sújtotta ágazatok adókedvezménye

null

A gazdasági kilábalás már megkezdődött, erről tanúskodik a járványnak legjobban kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezmények felhasználása is. Míg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer fogalalkoztatott után érvényesítettek ilyen adókedvezményt – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

– jelentette ki Izer Norbert.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a globális koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetnek leginkább kitett ágazatok (például a turizmus, a vendéglátás, a mezőgazdaság) azonnali segítséget kaptak a kormánytól; ennek köszönhetően a munkavállaló bére után csak személyi jövedelemadót, és maximum 7710 forint egészségbiztosítási járulékot kellett fizetnie a vállalkozásnak.

– hangsúlyozta az államtitkár. Mint mondta: ezzel a vállalkozásoknak jelentősen olcsóbb lett a foglalkoztatás, és a munkavállalók is jól jártak, hiszen nőtt a nettó jövedelmük.

– húzta alá Izer Norbert.

– részletezte az államtitkár.

– jelentette ki az államtitkár.

– mondta. Megjegyezte, hogy a bértámogatási programok, a gazdaságvédelmi akcióterv által biztosított újfajta hitellehetőségek, képzések, illetve az adókönnyítések összességében több, mint egymillió munkavállalón segítettek.

Forrás: MTI