Pesti Srácok

Karácsony drágítaná a budapesti temetéseket

null

A budapestiekkel fizettetné meg a főváros, hogy be kellett fizetniük a járvány miatt 10 milliárdról 22 milliárdra emelt szolidaritási hozzájárulás első részletét.

A fővárosi önkormányzat az elmúlt három évben összesen 1,7 milliárddal támogatta a Budapesti Temetkezési Intézet költségvetését, azonban ezt nem akarják tovább folytatni. Karácsonyék amiatt sopánkodnak, hogy be kellett fizetniük a járvány miatt 10 milliárdról 22 milliárdra emelt szolidaritási hozzájárulás első részletét. A Népszava arról ír, hogy a főpolgármester, élve az önkormányzati törvényben biztosított felterjesztés jogával, arra tenne javaslatot a kormánynak, hogy tekintsenek el az emeléstől. Az erre vonatkozó előterjesztést jövő héten tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés – jelentette be kedden Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes.

Szokásos baloldali szólam

Újra megszorításról beszél a főváros, majd ismertették, hogy néhány közszolgáltatás ára emelkedhet. A temetés hatósági ára 2014 óta változatlan, ezt emelnék meg, amit azzal magyaráznak, hogy a temetők bérköltsége 58 százalékkal emelkedett az elmúlt években.

PestiSracok facebook image

– olvasható. A hatósági ár egyébként a teljes árnak csupán a 39-58 százalékát teszi ki, a fennmaradó rész a temető, illetve a temetési szolgáltató által felszámított díj. A fővárosi képviselők ezenfelül döntenek még többek között a Hajógyári-szigetre bevezetendő változtatási tilalomról, a fővárosi közalkalmazottak kollektív szerződéséről, és a fővárosi fenntartású idősotthonok és hajléktalanszállók 500 milliós extra támogatásáról.

Forrás: Népszava