Pesti Srácok

Kim Dzsong Un húga lehet Észak-Korea második embere

Kim Dzsong Un húga lehet Észak-Korea második embere

Kim Yo Dzsong, Kim Dzsong Un koreai diktátor húga lehet az észak-koreai munkáspárt (WPK) Szervezeti és Orientációs Osztályának (OGD) vezetője – állítja a dél-koreai védelmi miniszter.

Ha valóban kinevezik Kim Yo Dzsongot, akkor ő fogja betölteni az egyik legfontosabb politikai posztot a távol-keleti országban, és testvére után Észak-Korea második legerősebb emberévé válhat – írja a CNN.

A szakértők szerint az OGD a WPK közel 3 millió tagjának a felügyeletéért felelős, és az a feladata, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a párt tagjai kellően hűek-e Kim Dzsong Unhoz, és tiszteletben tartják az észak-koreai rezsim tanításait. A dél-koreai védelmi miniszter megjegyzései összhangban vannak a múlt héten Dél-Korea Nemzeti Hírszerző Szolgálata (NIS) által készített értékeléssel, miszerint Kim Dzsong Un úgy döntött, hogy nagyobb hatalmat ad az őt körülvevő magas rangú tisztviselőknek, köztük lánytestvérének. Ezzel jelentős teher kerülhet le a vezér válláról, ami nem biztos, hogy véletlen, hiszen mostanában több pletyka is szárnyra kelt, hogy a diktátornak komoly egészségügyi problémái vannak.

Forrás: CNN

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.