Pesti Srácok

Közel nyolcvan fertőzöttet azonosítottak Dániában az egyik húsipari vállalat vágóhídján

null

Eddig 79 koronavírussal fertőzöttet azonosítottak Dániában a Danish Crown húsipari vállalat ringstedti vágóhídján.

A cég hétfői közlése szerint 17 újabb esetet mutattak ki a dolgozók között szombat óta. A járvány megfékezése érdekében minden dolgozó testhőmérsékletét mérni fogják. Háromszáz alkalmazottat hétfőn tesztelnek az új típusú koronavírusra. A Danish Crown csaknem egy hete értesült az első fertőzöttről ringstedti üzemében, ahol hetente normális esetben mintegy 35 ezer sertést dolgoznak fel, időközben azonban a termelés jelentősen csökkent.

Az üzemben egy mobil tesztközpontot is létrehoztak, ahol a dolgozókat hetente fogják tesztelni az elkövetkező hét hétben. A dpa német hírügynökség felidézte a Tönnies húsipari vállalat észak-rajna-vesztfáliai Rheda-Wiedenrückben található létesítményének esetét, amelyet csaknem négy hétre le kellett állítani júniusban miután kiderült, hogy a cég több mint 1500, főleg kelet-európai alkalmazottja kapta el az új koronavírust. A történtek komoly vitát váltottak ki a vágóhídon foglalkoztatott emberek munkakörülményeiről és szállásáról.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Olafur Steinar Gestsson

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.