Pesti Srácok

Lemond a lengyel egészségügyi miniszter

Lemond a lengyel egészségügyi miniszter

Bejelentette lemondását keddi sajtóértekezletén Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter, közlése szerint a több hónap óta tervezett leköszönését eddig "a Lengyelország számára fontos feladatok" elvégzése érdekében halasztotta.

A koronavírus-járvány kitörése óta a legnépszerűbb lengyel politikussá vált Szumowski közölte: a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) soraiban továbbá is teljesíti képviselői munkáját, egyúttal visszatér az eredeti foglalkozásához, az orvosi küldetéshez is. Szumowski a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski által szeptemberre bejelentett kormányátalakítást megelőzően mond le. Lemondása időzítéséről elmondta: erről korábban Andrzej Duda államfővel, Mateusz Morawiecki kormányfővel, valamint a PiS elnökével egyeztetett. Eredeti tervei szerint már idén februárban távozott volna, a kezdődő koronavírus-járvány miatt az év elején viszont módosított tervein. Újságírói kérdésre válaszolva Szumowski cáfolta, hogy távozása összefüggésben volna a koronavírus kitörése utáni, a védőeszközök beszerzését célzó minisztériumi pályázatokkal, melyek miatt több ellenzéki politikus tavasszal ügyészségi bejelentést tett.

Összefoglalva a két és fél éves miniszteri megbízatása alatt a lengyel egészségügyben elért eredményeket, Szumowski kiemelte az onkológiai kezelés reformját és a koronavírus-járvány elleni intézkedéseket. Beszámolt a Covid-19-fertőzés kezelését szolgáló, idei őszre szóló stratégiáról is, melyben – mint mondta – nagyobb szerepet szánnak a háziorvosoknak, akik jogosultak lesznek a vírusteszt elrendelésére.

PestiSracok facebook image

– közölte Szumowski, utalva arra, hogy a Covid-19 miatt kórházban ápoltak száma hosszabb távon stabil, mintegy 2 ezer emberről van szó, a betegség súlyos változatában szenvedők száma pedig 70 és 100 között mozog.

Lengyelországban keddi adatok szerint 16 337 az aktív esetek száma, a járvány kitörése óta megfertőződött 57 876 ember közül 39 643-an felgyógyultak. Eddig 1896, általában más kórokban is szenvedő koronavírusos beteg hunyt el, az utóbbi 24 óra alatt tizenegy.

MTI; Fotó: MTI/PAP/Wojciech Olkusnik

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.