Pesti Srácok

Lukasenka: A szomszéd országok hibrid háborút folytatnak Fehéroroszország ellen

null

Fehéroroszország belügyeibe való nyílt beavatkozással vádolta meg Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a hazájával szomszédos országokat csütörtökön, hozzátéve, hogy ezek kormányai "hibrid háborút" folytatnak Minszk ellen.

Lukasenka, akinek egy értekezleten elhangzott beszédét a BelTA fehérorosz hírügynökség idézte, azt mondta: Fehéroroszország szomszédai az új választások kiírására vonatkozó követelésükkel nyíltan beavatkoznak országa belügyeibe. Ezt ő "diplomáciai háborúnak", "diplomáciai mészárlásnak" nevezte. Megismételte azt a vádat, hogy Lengyelország annektálni akarja a határ menti (lengyel kisebbség által is lakott) Hrodna (lengyelül Grodno) városát és a Hrodnai területet. Közölte: Minszk csapatokat vezényelt a térségbe.

Fehéroroszországban tüntetések zajlanak az augusztus 9-i elnökválasztás óta, amelyen Aljakszandr Lukasenka megszerezte sorban hatodik államfői mandátumát: a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80 százalékával győzött. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást, és a nyugati országok sem ismerik el annak eredményét. Augusztus közepén a balti országok, köztük a Fehéroroszországgal határos Litvánia és Lettország új, szabad és tisztességes választások kiírására szólította fel a minszki vezetést, Vilnius pedig menedéket adott a fehérorosz ellenzék vezetőjének és Lukasenka kihívójának, Szvjatlana Cihanouszkajának. Lukasenka szerint a tüntetéseket országában külföldről irányítják, az ellenzék ezt tagadja. A belbiztonsági erők tüntetők elleni brutális fellépésének eddig legalább három halálos áldozata volt, és a hatóságok ezreket vettek őrizetbe, hogy megtörjék a Lukasenka rendszerével szemben kibontakozott békés ellenállást.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.