Pesti Srácok

Lukasenka: Fehéroroszország katonákat vezényelt a nyugati határára

Lukasenka: Fehéroroszország katonákat vezényelt a nyugati határára

Fehéroroszország katonai egységeket vezényelt a nyugati határára válaszul külföldi kormányoknak a fehérorosz belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozataira – jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden az állami televízióban közvetített beszédében.

A hivatalban lévő államfő szerint a csapatok teljes készültségben vannak, és készek teljesíteni a kötelességüket. Mint mondta, az ország nyugati határai mentén feszültségkeltés folyik, a nyugati országok növelik katonai erejüket a régióban. Lukasenka emellett hatalomátvételi kísérletnek minősítette a Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt által javasolt ellenzéki koordinációs tanács létrehozását és válaszlépéseket helyezett kilátásba. A fehérorosz ellenzék egyik szóvivője szerint a testület, amelynek célja a békés hatalomátadás biztosítása, még a nap folyamán összeül Minszkben.

- hangoztatta Lukasenka. Kijelentette, hogy lépéséket tesz azok ellen, akik csatlakoznak a tanácshoz. A Belta fehérorosz állami hírügynökség a minszki védelmi tárcára hivatkozva korábban közölte, hogy tervezett repüléseket hajtottak végre a határ mentén a légtér védelme érdekében. A minisztérium egyébként a tájékoztatta Nagy-Britannia, Németország, Litvánia, Ukrajna és Lengyelország katonai attaséját az intézkedésekről. Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden ismét beszélt Lukasenkával. Négy nap alatt ez már a harmadik telefonbeszélgetés volt a két elnök között. A Belta szerint Putyin hivatali partnerének az Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott telefonbeszélgetéseinek tartalmáról számolt be, miszerint Moszkva elfogadhatatlannak tartja a szomszédja belügyeibe történő külső beavatkozásokat. Értesülések szerint Putyin katonai segítséget ígért Minszknek szükség esetén.

PestiSracok facebook image

A fehérorosz belügyminisztérium kedden elismerte, hogy a rendvédelmi erők "egy kis része" felmondott a Lukasenka ellen zajló tüntetési hullám kapcsán. A tárca közleményében felszólította a rendőröket, ne hagyják el szolgálati helyüket. Kedd este ismét tüntetők gyülekeztek a minszki Függetlenség sugárúton. A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a helyzet összességében békés volt.

A fehéroroszországi tüntetések augusztus 9. óta tartanak, amikor Aljakszandr Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az egykori téeszelnök a hivatalos adatok szerint a szavaztok 80 százalékával győzött az elnökválasztáson. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást. A szavazatok újraszámlálásának követelésére ezrek vonultak az utcára országszerte. A megmozdulások annak ellenére folytatódtak, hogy a rendőrség brutálisan reagált. A választásokat követő négy napban mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, könnygáz- és hanggránátokkat, valamint gumilövedékeket vetettek be. Legalább két tüntető meghalt.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Jauhen Jercsak

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.