Pesti Srácok

Magyar Levente: A német külügyi államtitkár kijelentése minden alapot nélkülöz

null

A német szociáldemokrata külügyi államtitkár Magyarországról tett kijelentése elfogadhatatlan, minden alapot nélkülöző politikai vádaskodás - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Magyar Levente ezt azután közölte, hogy hétfőn bekérették Németország budapesti nagykövetét, miután Michael Roth német politikus egy nyilatkozatában antiszemitizmussal vádolta meg Magyarországot. Az államtitkár úgy fogalmazott, nincs még egy olyan kultúra és ország, amelyet olyan fokú tisztelet övezne Magyarországon, mint Németországot, és erre a tiszteletre alapozza Magyarország a sok területen látványos eredményeket hozó kétoldalú kapcsolatokat.

- mondta, rámutatva, hogy ez történt most is, amikor Michael Roth antiszemitizmussal vádolta meg nem csak a magyar kormányt, de Magyarországot és így minden magyart. Magyar Levente úgy fogalmazott, bármennyire is jók a magyar-német kapcsolatok, van egy pont, amikor azt kell mondani: "eddig és ne tovább!" A KKM államtitkára elmondta, a német politikus kijelentése miatt hétfőre berendelték Németország budapesti nagykövetét, akit arról tájékoztattak, hogy a német külügyi államtitkár kijelentése elfogadhatatlan, minden alapot nélkülöző politikai vádaskodásról van szó, ami "kegyeletsértővé és kifejezetten ellenszenvessé teszi ezt a politikailag motivált kijelentést". Hozzátette: közölte a nagykövettel, hogy Németországnak semmilyen erkölcsi jogalapja nincs arra, hogy Magyarországgal szemben antiszemitizmusról beszéljen, különösen úgy, hogy ezt minden alap nélkül, politikai eszközként, támadásként teszi.

PestiSracok facebook image

Magyar Levente kitért arra, hogy a magyar kormány a magyar-német kapcsolatok kiválóságában érdekelt, és azon fog dolgozni, hogy a német kormány szociáldemokrata, magyarellenes "vonulata" ne tudja megzavarni ezt a kiváló kapcsolatrendszert.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.