Pesti Srácok

Már augusztus van, és továbbra sem írták ki a Lánchíd felújításáról szóló közbeszerzési eljárást

Már augusztus van, és továbbra sem írták ki a Lánchíd felújításáról szóló közbeszerzési eljárást

Továbbra sem írták ki a Széchenyi lánchíd felújításáról szóló beruházás közbeszerzési eljárását – írja a hirtv.hu.

A portál felidézi: Karácsony Gergely az ATV-ben július elején beszélt arról, hogy állítása szerint gyakorlatilag már kész van az új tender a Lánchíd felújítására, és hamarosan kiírhatják a közbeszerzési eljárást. A BKK pedig július 24-én közölte, hogy indulhat a közbeszerzés, az igazgatóság ugyans jóváhagyta a közbeszerzési eljárás elindítását. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, Tüttő Kata úgy nyilatkozott:

Ráadásul Gy. Németh Erzsébet is azt hangoztatta, hogy a közbeszerzési eljárás júliusban kiírásra kerül, a felújítás pedig hamarosan elindulhat.

PestiSracok facebook image

Mint a Hír TV felhívja a figyelmet, a főváros vezetése által beharangozottakkal ellentétben a Közbeszerzési Hatóság honlapján továbbra sem jelent meg a Széchenyi lánchíd felújításáról szóló közbeszerzési értesítő.

Forrás: hirtv.hu; Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.