Pesti Srácok

Olaszországban szeptember 7-ig meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket

Olaszországban szeptember 7-ig meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket

Olaszországban szeptember 7-ig meghosszabbították a koronavírus megfékezését szolgáló járványügyi intézkedéseket. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kormánya pénteken este hozott egy erről szóló rendeletet, amely a többi között a zárt közterekben történő maszkviselési kötelezettséget és a távolságtartási szabályokat is előírja. Érvényben marad a nagyobb csoportosulásokra vonatkozó tilalom is.

Conte a kabinetülés után olyan rendkívüli intézkedésekről beszélt, amelyek megfelelnek a jelenlegi körülményeknek. Olaszország az év elején a járvány által az egyik legerőteljesebben sújtott országok közé tartozott, de az intézkedéseknek köszönhetően sikerült úrrá lenni a helyzeten, a miniszterelnök ugyanakkor éberségre intett mindenkit. Az olasz kormány az újabb intézkedések mellett óvatos lazításokat is elfogadott a turizmus területén, így például a turistahajók szeptember 15-től ismét kifuthatnak, a fedélzetükön szigorú egészségügyi óvintézkedések betartása mellett. Szeptember elsejével megnyithatnak a szakkiállítások is, a szervezési és felépítési munkálatok már most megkezdődhetnek. A turizmus és a kultúra támogatására a kabinet további hárommilliárd eurót különített el. A péntek esti kormányülésen további családtámogatásokról és gazdasági, pénzügyi segélyekről döntöttek; ezzel százmilliárd euróra gyarapodott az olasz kormány segélycsomagja. Az új intézkedések között szerepelnek az egyéni vállalkozóknak nyújtott adófizetési haladék, illetve az ország strukturálisan lemaradó déli régióit felkaroló támogatások.

– jelentette ki Conte. A kormányfő felszólította az olaszokat, hogy továbbra is tartsák be a vírus megfékezését szolgáló intézkedéseket.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá Conte.

Olaszországban eddig 249 756 fertőzöttet azonosítottak, akik közül több, mint harmincötezren hunytak el a kórban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Filippo Venezia

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.