Pesti Srácok

Parázs viták és Orbán-beszéd az idei Tranzit kínálatában

Parázs viták és Orbán-beszéd az idei Tranzit kínálatában

Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond az idén a koronavírus-járvány miatt mindössze ötszáz fő részvételével megrendezett Tranziton – írja a Magyar Nemzet. Az esemény kapcsán Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte, "úgy gondoljuk, hogy a közéletről, hazánk jövőjéről való vitatkozás viszi előre az országot", majd hozzátette, a rendezvényre sikerült a magyar közéletben meglehetősen ritka politikai vitákat szervezni.

A portál arról ír, csütörtökön este kezdődik Tihanyban az idei Tranzit rendezvénysorozat, ahol Orbán Viktor is beszédet mond. A rendezvény kapcsán Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, a miniszterelnök beszédét a Facebookon és a HírTV-n élőben is lehet majd követni. Hozzátette,

Hollik István arról is beszélt, a Tranziton pénteken Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár vitázik majd Fekete-Győr Andrással, a Momentum Mozgalom elnökével család- és népesedésügyi kérdésekről, majd Magyarország eredményeiről beszélget Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a szintén momentumos Hajnal Miklóssal. Szintén érdekes vita lehet Szijjártó Péter és Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselőjének beszélgetése. Szombaton Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, és Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő vitázik, utánuk pedig Varga Judit igazságügyi miniszter és Donáth Anna momentumos európai parlamenti képviselő beszélget a Magyarországot érintő Brüsszeli vitákról.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a kommunikációs igazgató.

Forrás: magyarnemzet.hu; vezetőkép: MTI; a kép illusztráció

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.