Pesti Srácok

Pénzügyminisztérium államtitkára: tíz éve nem volt ilyen gazdasági válság

Pénzügyminisztérium államtitkára: tíz éve nem volt ilyen gazdasági válság

Az idén 7-9 százalék között lehet a GDP-arányos államháztartási hiány – mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára kedden a Kossuth rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Közölte: a jövő évben azonban már elindulhat a konszolidáció. Az államtitkár kijelentette: most egy különleges helyzet van, száz éve nem volt ilyen egészségügyi járványhelyzet és tíz éve nem volt ilyen gazdasági válság, ez a gazdasági folyamatok minden aspektusára rányomja a bélyegét.

Az államtitkár elmondta, további gazdaságvédelmi kiadásokra lesz szükség, így az idei évre a korábban előre jelzettnél magasabb államháztartási hiánnyal számol a kormány. Hangsúlyozta, hogy ez a folyamat nem magyar specifikum, az EU mind a 27 tagállama visszaeséssel és az államháztartási hiány növekedésével számol 2020-ra. Példaként említette Csehországot, ahol 9, és Szlovákiát, ahol több mint 8 százalékos deficit várható. Az államtitkár becslései szerint a második félévben a gazdasági védekezésre mintegy 500 milliárd forintot fordítanak, az egészségügyi védekezésre az államtitkár számításai szerint ugyanakkor a korábbinál kisebb összegű kiadás várható. Hiszen – mint mondta – minden védőeszköz megvan és több infrastrukturális fejlesztés is történt. Hangsúlyozta azonban, hogy a magyar helyzet függ attól is, hogy mi történik Európában.

Elszoktunk a magas számoktól

A gazdaság az első félévben visszaesett ugyan, de ez csekélyebb mértékű volt, mint az uniós átlag – mondta Banai Péter Benő, hozzátéve, hogy a költségvetésnek kellett finanszírozni az egészségügyi és a gazdasági védekezést is. Kijelentette: a jövő évben azonban már elindulhat a konszolidáció.Elmondta, egyelőre bizonytalan, hogy hozzá kell-e nyúlni a 2021-es költségvetéshez, ez függ a megbetegedések számától, az exportpiacok járványügyi helyzetétől, ezért folyamatosan elemzik a körülményeket. Hozzátette, a kormány kész arra, hogy ezekre megfelelően reagáljon. A jövő évi költségvetésben 4 százalék feletti növekedéssel és 3 százalék alatti hiánnyal számol a kormány.

PestiSracok facebook image

hiszen az elmúlt években eddig rendre a 3 százalékos uniós limit alatt volt a GDP-arányos költségvetési hiány. Emellett az uniós országok között Magyarország volt az egyetlen, amely 2011 óta minden évben, évről évre csökkenteni tudta a GDP-arányos államadósságot.

Az államtitkár kijelentette: most egy különleges helyzet van, száz éve nem volt ilyen egészségügyi járványhelyzet és tíz éve nem volt ilyen gazdasági válság, ez a gazdasági folyamatok minden aspektusára rányomja a bélyegét. Úgy vélekedett, hogy a járvány első hulláma után elmondható, hogy a védekezés Magyarországon sikeres volt – a nemzetközi adatok ezt mutatják.

Forrás/kép: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.