Pesti Srácok

Rakéták csapódtak be Kabulban a diplomáciai negyed közelében

null

Számos rakéta csapódott be Kabulban kedden a diplomáciai negyed közelében, a több nagykövetségnek otthont adó területet azonnal lezárták, a diplomatákat biztonságos helyre evakuálták – közölték helyi hatóságok.

Egyelőre nem világos, vannak-e áldozatok, illetve ki állhat a támadás hátterében. A rakétákat két járműből lőtték ki az afgán főváros északi és keleti részén a belügyminisztérium közlése szerint. Szemtanúk elmondták, hogy megszólaltak a szirénák pár másodperccel az első rakéta becsapódása előtt, amelyet aztán több másik követett. Az afgán biztonsági erők vizsgálják, hogy pontosan hol csapódtak be a rakéták és milyen károkat okoztak. Kabulban kedden ünneplik a város függetlenségének 101. évfordulóját. A rakéták becsapódása előtt nem sokkal Asraf Gáni afgán elnök egy ünnepségen vett részt a védelmi minisztérium épületénél, ahol emlékművet koszorúzott. Az afgán hatóságok hétfőn felfüggesztették az utolsó 320 tálib fogoly szabadon bocsátását, míg a szélsőségesek nem engednek el még több elfogott katonát. Ezzel szembeszegültek a loja dzsirga (az öregek hagyományos nagytanácsa) döntésével, tovább késleltetve a belső afgán béketárgyalásokat.

Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/EPA/Hedajatullah Amid (A kép illusztráció!)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.