Pesti Srácok

Rétvári Bence: Több mint kétmilliárd forintból megújult a váci ferences kolostor

Rétvári Bence: Több mint kétmilliárd forintból megújult a váci ferences kolostor

Több mint kétmilliárd forintból megújult a váci ferences kolostor, amelyben megkezdi működését a Piarista Kilátó Központ – mondta kedden Vácon az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára. Az egyházi intézmény célja a sajátos nevelési igényű, illetve a fogyatékossággal élő fiatalok pályaorientációjának és elhelyezkedésének támogatása.

Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ átadóünnepségén arról beszélt, hogy az intézmény nemcsak a Duna-parthoz közeli elhelyezkedése miatt hallgat a kilátó elnevezésre, hanem azért is, mert új kilátásokat nyújt az elhelyezkedni vágyóknak. Hozzátette, a központ sokat fog segíteni azoknak, akik eddig nem tudták, hogyan fogják magukat vagy családjukat eltartani. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására egyre több kedvezményt lehet hazánkban igénybe venni, és ennek is köszönhető, hogy foglalkoztatottsági arányuk 18 százalékról 43 százalékra emelkedett az elmúlt években.

Számos kedvezmény

Magyarország mind a 10 millió lakosának az otthona, attól függetlenül, hogy ki milyen családba születik és ki milyen szellemi vagy fizikai képességekkel rendelkezik – hangoztatta az államtitkár. Arról beszélt, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására egyre több kedvezményt lehet igénybe venni, és ennek is köszönhető, hogy foglalkoztatottsági arányuk 18 százalékról 43 százalékra emelkedett az elmúlt években. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a piaristák évszázadok óta a tudás korszerű átadásának szolgálatában állnak, és ez a hagyomány a váci intézménnyel most tovább gazdagodik. Elmondta, az itt végzett áldozatos munka arra irányul, hogy

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá.

Kétmilliárd forintos állami támogatás

Úgy vélte, a több, mint kétmilliárd forintos állami támogatás nagyszerű befektetés, mert reményt és jövőt ad a fiataloknak. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára azt mondta, a Piarista Kilátó Központ legfontosabb küldetése, hogy származásra és anyagi lehetőségekre tekintet nélkül segítsen kihozni a fiatalokból a maximumot. Utalt arra, hogy a piarista rend alapítója, Kalazanci Szent József a szegény gyermekek tanításának szentelte életét.

A fogyatékosokra is erőforrásként tekintenek

Az államtitkár azt is hangoztatta, hogy a kormány erőforrásként tekint a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékossággal élő fiatalokra. Az intézmény honlapján egyebek mellett az olvasható, hogy a Kilátó Központ a ferences és a piarista rend közötti együttműködés eredményeként, az épület teljes körű felújítása után kezdi meg működését. Az épület akadálymentesített, a kényelmes aulából nyíló több kisebb helyiségben zajlanak majd a személyes konzultációk és foglalkozások, míg a nagyobb helyiségek csoport-foglalkozásoknak és egyéb programoknak adnak helyet – írták.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."