Pesti Srácok

Rétvári: Tíz év alatt kevesebb, mint a felére csökkent a túlzsúfolt lakásokban élők aránya

null

A kormány elkötelezett abban, hogy Magyarországon minél komfortosabb környezetben élhessenek az emberek – közölte a KDNP alelnöke az MTI-vel szombaton az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) adataira reagálva, amelyek szerint 2010 óta kevesebb, mint a felére csökkent a túlzsúfolt lakásokban élők aránya Magyarországon.

Rétvári Bence azt írta, hogy a 2010 óta bevezetett kormányzati intézkedések, mint például a rezsidíjak csökkentése, a lakásépítési támogatások, a lakásáfa csökkentése, a devizahitelesek megsegítése, a csok bevezetése vagy a folyamatos béremelések és adócsökkentések is a kormány elkötelezettségét mutatják az iránt, hogy a magyarok jobb életszínvonalon élhessenek.

– emelte ki. Rétvári Bence hangsúlyozta: a magyar eredmény Észtország és Szlovénia után a harmadik legnagyobb csökkenési arányt jelentette Európában. Az adatokból az is kiderül, hogy az EU-ban átlagosan 10 százalékos volt a csökkenés mértéke, azaz Magyarországon közel háromszor akkora ütemben javult a helyzet. A KDNP alelnöke szerint Magyarország eredménye kimagasló, a magyar 57 százalékos csökkenéssel szemben Olaszországban 14 százalékkal, Svédországban 16 százalékkal, Belgiumban 36 százalékkal nőtt a túlzsúfolt lakásban élők aránya.

PestiSracok facebook image

Egy lakás akkor számít túlzsúfoltnak, ha egy szobában egy párnál vagy két testvérnél, esetleg egy egyedülálló felnőttnél több ember él.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.