Pesti Srácok

Szeptembertől eltűnik a Facebook eredeti kinézete, teljesen megújul (kép!)

Szeptembertől eltűnik a Facebook eredeti kinézete, teljesen megújul (kép!)

Az elmúlt években megszokott Facebook-dizájn pár héten belül végleg eltűnik, és helyette egy új felülettel kell megbarátkoznia a felhasználóknak. A váltást fokozatosan vezeti be a cég, így vannak felhasználók, akik már most is az új felületet látják. Ők még egy kis időre vissza tudnak váltani a régi nézetre, de ez csak átmeneti, hiszen szeptembertől nem lesz választási lehetőségük – írja a 444.hu a Verge portálra hivatkozva.

Mint írják, az új dizájnt tavaly jelentette be a Facebook, és a mobilos applikációkra viszonylag hamar meg is jelent, majd márciusban választható opció lett sokaknak a böngészős felületen is. Szeptemberben vége lesz a választhatóságnak, csak az új lesz elérhető. Mint a Verge írja, az új dizájn komoly váltást jelent, hiszen sokkal fehérebb és tágasabb a felület, eltűnik felülről a kék navigáló csík is, és ezentúl elérhető lesz egy sötét üzemmód is.

Forrás: Verge

Mint írják, megváltozik majd a főoldal feedjét kiszolgáló algoritmus is, sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak majd a különféle csoportok tartalmai, ahogy hangsúlyosabban lesznek jelen a főoldalon a Facebook Watch videós tartalmai, az eladásra kínált dolgok, illetve a játékszekció is.

PestiSracok facebook image

Forrás: Verge/444.hu; Kiemelt kép: MTI/AP/Jenny Kane

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.