Pesti Srácok

Szűkebb programmal, de megtartják a Székesfehérvári Királyi Napokat

Szűkebb programmal, de megtartják a Székesfehérvári Királyi Napokat

A korábbi években megszokottnál szűkebb programkínálattal, de az ünnephez méltó keretek között megtartják idén is a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozatát augusztus 14. és 23. között.

A programokat bemutató keddi sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy az eseménysorozat egyfajta tisztelgés Székesfehérvár történelmi múltja előtt. Hozzátette: minden szabályt betartanak a rendezvény szervezésénél, amely reményei szerint – bár a koronavírus-helyzet miatt szűkített programot kínál majd – így is tartalmas szórakozást nyújt a közönségnek.

Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója elmondta, hogy a rendezvénysorozat egyik csúcspontja, a Koronázási Szertartásjáték rendhagyó helyszínen, az Aranybulla kihirdetésének helyén, a Csúcsos-hegyen lesz megtartva mindössze 300 fős nézőközönség előtt. A középkori misztériumjátékokat megidéző színpadon augusztus 21. és 23. között az egyik legmisztikusabb és legtragikusabb sorsú uralkodó, IV. Kun László életútja elevenedik meg.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.