Pesti Srácok

Újabb honvédelmi sportközpontok épülhetnek

Újabb honvédelmi sportközpontok épülhetnek

Egy keddi kormányhatározat szerint újabb 11 honvédelmi sportközpont építése kezdődhet meg. A határozat szerint ezek olyan lőterekkel is rendelkező multifunkcionális szabadidős sportlétesítmények lesznek, amik „közösségi programok, sportlövész, küzdősport, általános képességfejlesztő foglalkozások, valamint elméleti képzések megtartására lesznek alkalmasak” – írja a 444.hu.

Mint a 444.hu írja, már tavaly karácsonykor öt honvédelmi sportközpont építését jelentették be (Balassagyarmaton, Újfehértón, Szarvason, Szigetváron és Baján). A Beruházási Ügynökség 550 millió forintot költhet el az előkészítésre, amivel legkésőbb 2021 végéig kell elkészülnie. Ebből az összegből a pénzügyminiszternek az idei költségvetésből 90 millió forintot kell biztosítania. A kormányhatározat szerint ez a 16 honvédelmi sportközpont jelenti a program első ütemét. A megépült központok vagyonkezelője a Honvédelmi Sportszövetség lesz – írják.

Forrás: Magyar Közlöny, 444.hu; Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?