Pesti Srácok

Vidnyánszky: El sem jött a Színművészeti vezetősége tárgyalni, előre eldönthették, hogy lemondanak

null

Végig azt hittem, hogy tudunk együtt dolgozni – ezt mondta az M5 Híradónak Vidnyánszky Attila azután, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetősége és a szenátus is lemond szeptember elsejei hatállyal a tisztségről.

A Nemzeti Színház főigazgatóját a közelmúltban nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemet szeptember 1-től fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének. Vidnyánszky Attila azt mondta az M5 Híradónak, hogy amint megkapják a hivatalos dokumentumokat, a testület dönt az új vezetőség felállításáról.

mondta Vidnyánszky Attila. Úgy vélte, szerinte ehhez főként az intézmény szervezeti és működési szabályzatával (szmsz) kapcsolatos viták vezettek.

PestiSracok facebook image

tette hozzá Vidnyánszky Attila. Az egyetem vezetői arról beszéltek hétfőn, hogy a párbeszédnélküliség miatt kényszerültek a lemondásra. Vidnyánszky Attila azonban emlékeztetett arra, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium augusztus 27-re összehívott egy találkozót, amelyen az egyetem részéről nem jelent meg egyetlen képviselő sem.

jelentette ki. A Nemzeti Színház vezérigazgatója hozzátette, a következő napokban döntenek az új vezetőségről, hogy az egyetem a továbbiakban is biztonságosan tudjon működni.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.