Pesti Srácok

A Fidesz-KDNP-frakció szerint a Főváros jelentős tartalékaiból költhetne a vállalkozások megmentésére is

A Fidesz-KDNP-frakció szerint a Főváros jelentős tartalékaiból költhetne a vállalkozások megmentésére is

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója azt indítványozza, hogy a Főváros a meglévő pénzéből különítsen el 50 milliárd forintot a koronavírus-járvány által leginkább sújtott budapesti gazdasági szereplők megsegítésére – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Láng Zsolt elmondta, ennek érdekében egy rendkívüli közgyűlési ülés mihamarabbi összehívására kérik Karácsony Gergely főpolgármestert.

közölte. Szorgalmazta, hogy a főváros azonnal kezdjen tárgyalásokat az érdekképviseletekkel például a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával , és pályázati, valamint egyéb támogatási útvonalakon kezdjen el segítséget nyújtani a legnehezebb ágazatokban működő vállalkozásoknak és az ott dolgozóknak.

PestiSracok facebook image

jelentette ki. A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány által leginkább érintett szektorok a fővárosban még nehezebb helyzetben vannak, ráadásul ezek a gazdasági szereplők például szállodák, vendéglátó- és kiskereskedelmi egységek, buszos társaságok, idegenvezetők, taxisok komoly adófizetői voltak a városnak.

mondta Láng Zsolt. A politikus kiemelt feladatnak nevezte a gazdaság működőképességének biztosítását és a munkahelyteremtést, mert "a gazdaságnak nem szabad megállnia". Hozzátette, a kormány az elmúlt időszakban is mindent megtett azért, hogy a gazdasági versenyképesség és a munkahelyek megőrzése kiemelt támogatást kapjon.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.