Pesti Srácok

A terrorizmust éltette, miközben késsel fenyegette a rendőröket

A terrorizmust éltette, miközben késsel fenyegette a rendőröket

Letartóztattak egy 21 éves férfit Montpellier-ben, miután késsel fenyegetett három rendőrt és közben dicsérve hirdette a terrorizmust.

Az incidens kedd este történt a város Mosson-la-Paillade körzetében, ahol a férfi elkezdett közelíteni a három rendőr felé, miközben állításuk szerint összefüggéstelen megjegyzéseket tett feléjük. A rendőrök azt nyilatkozták, a férfi ezután egy kést rántott elő és rájuk szegezte, azt állítva, hogy azért van Montpellier-ben, mert ez egy isteni küldetés. A férfi a terrorizmust dicsőítette, miközben megsuhogtatta a fegyvert a tisztek felé írta a Metropolitan. Válaszul az egyik rendőr elővette a pisztolyát és a levegőbe lőtt, amelynek következtében a fiatal férfi meglepődött és elmenekült, mire az erősítés megérkezett a helyszínre. Miután átfésülték a területet, az elkövetőt megtalálták és végül őrizetbe vették. A férfi nem először jár a rendőrségen, és azt mondják, skizofréniában is szenved. A párizsi ügyészség terrorellenes részlege elutasította a vádemelést az ügyben. A Montpellier-i bíróság pszichiátriai rendellenességekkel foglalkozó szakértője megvizsgálja a férfit, ami akár a vádak elvetéséhez is vezethet.

Az elmúlt években a szélsőséges iszlám radikálisok részéről több egyszemélyes támadás is történt. Ilyen eset volt például a tavaly megkéselt informatikus esete, aki a párizsi rendőrkapitányságon dolgozott. A támadó a 45 éves Michael Harpon, egy iszlám hittérítő volt, aki megölte női felügyelőjét és rajta kívül még három embert halálra késelt. 2016-ban egy másik rendőrtisztet öltek meg feleségével együtt. Az elkövető összeköttetésben állt az Iszlám Állammal Párizs külvárosában, Magnanville-ben. Larossi Abballa a gyilkosság előtt rendőri felügyelet alatt állt, és radikális dzsihadista hálózatokkal való kapcsolatai miatt ült börtönben.

Forrás: Breitbart; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.