Pesti Srácok

Az építőipar a járvány alatt is derekasan helytállt

Az építőipar a járvány alatt is derekasan helytállt

A magyar gazdaságban, így az építőiparban is elindult már a javulás, ami pedig a GDP 20-21 százalékát lefedő gazdaságvédelmi akciótervnek köszönhető – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken, Budapesten, az Építők-napi díjátadón.

Boros Anita, építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy az építőipar a koronavírus-járvány alatt is "derekasan helytállt", hiszen az építkezések az adott helyzetben tovább folytatódtak. Ráadásul a járványnak pozitív hatása is volt, hiszen felgyorsult az építőipar digitalizációja.

– mondta az államtitkár, aki szerint 2019 volt a csúcs, amikor a GDP 4,9 százalékos növekedéséhez az építőipar 1 százalékponttal járult hozzá.

PestiSracok facebook image

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szintén kiemelte: 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is az építőipar több, mint 20 százalékkal bővítette termelését. Hozzátette: a koronavírus idei megjelenésekor az ágazatban minden egészségügyi és üzleti kockázatot csökkentő intézkedést megtettek, hogy az építőipar folyamatosan dolgozhasson.

– jelentette ki a szakszövetség elnöke. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben az építőipar kapacitás-oldalról jelenleg is képes arra, hogy az elmúlt három évben megszokott lendületben és nagyságrendben kivitelezzen az országban, megrendelés-állománya – vélhetően a járvány hatására – jelentősen esett. A megrendelői oldalon a legnagyobb megtorpanást az önkormányzatoknál tapasztalták, miközben az állam 2020 első felében ugyanolyan értékben szerződött az építőiparral, mint egy évvel korábban.

– mondta Koji László.

Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke elmondta, hogy idén az Építők Napját a járványhelyzet miatt nem tudták a hagyományos júniusi időpontban megtartani. A rendezvényen adták át az Építők Napja alkalmából odaítélt díjakat: miniszteri elismerő okleveleket, a Hollán Ernő-díjakat és a Kardos Andor-díjat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.