Pesti Srácok

Balog Zoltán szerint a baj előhozza belőlünk a jót

Balog Zoltán szerint a baj előhozza belőlünk a jót

A koronavírus-járvány első hulláma sokkolta a társadalmat, és a baj nagyon sok emberből előhozta a jót, a segíteni akarást – mondta Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, református lelkész csütörtökön Budapesten, a Bethesda Gyermekkórházban.

Úgy fogalmazott: az első hullám idején jó volt látni, hogy "akik meglátták a szükséget, azok meglátták a lehetőséget is", és helyi közösségek, vállalatok, intézmények sora találta meg kreatívan a segítségnyújtás lehetőségeit. Hozzátette: a második hullámra a legtöbben elfáradtak, megkeseredtek, és talán nem látják értelmét, hogy aktív szerepet vállaljanak védekezésben, ezért külön öröm, hogy vannak, akik a második hullámra is készen álltak a segítséggel. Balog Zoltán abból az alkalomból mondott köszöntőt, hogy öt és fél millió forint értékű kézfertőtlenítő szappant, szappanadagolót, illetve pelenkát ajánlott fel az Essity Hungary Kft., az adományokat pedig a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) juttatja el országszerte 25, gyermekeket, fogyatékossággal élőket és időseket ellátó intézménybe.

Forrás: MTI, Fotó: Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.