Pesti Srácok

Brexit – Szikrázó szócsatát vívott London az Európai Unióval

Brexit – Szikrázó szócsatát vívott London az Európai Unióval

Csütörtökön szikrázó szócsata bontakozott ki London és az EU között egy brit törvénytervezet miatt, amely több pontban ellentmond az unióval tavaly októberben elért Brexit-megállapodás egyes sarkalatos fejezeteinek, köztük azoknak, amelyek célja az Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti határellenőrzés újbóli bevezetésének megakadályozása.

– közölte David Frost, a brit tárgyalóküldöttség vezetője csütörtökön. Az erről folyó tárgyalássorozat csütörtök este befejeződött nyolcadik fordulója után David Frost a Downing Street által kiadott – ezúttal szinte semmiféle konkrétumot nem tartalmazó – nyilatkozatában közölte: a megbeszéléseken minden kérdés napirendre került, köztük a legnehezebbek is. A brit küldöttségvezető hangsúlyozta: London a tárgyalási folyamat elejétől következetesen tartja magát azokhoz az egyértelmű alapelvekhez, amelyek alapján lehetséges a megállapodás, és ezek az alapelvek nem változtak.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott csütörtök esti nyilatkozatában David Frost. A brit főtárgyaló szerint London továbbra is elkötelezetten törekszik arra, hogy október közepére elérhető legyen az egyezmény. Hozzátette: a tárgyalások a jövő héten Brüsszelben folytatódnak.

E hét eleji nyilatkozatában Boris Johnson brit miniszterelnök is leszögezte: az október 15-én esedékes EU-csúcsértekezletig megállapodásra kell jutni annak érdekében, hogy a szabadkereskedelmi egyezmény az év végéig, vagyis az átmeneti időszak lejártáig életbe léphessen. Johnson szerint nincs értelme olyan menetrendekben gondolkodni, amelyek túlnyúlnak ezen az időponton.

– fogalmazott a brit kormányfő.

David Frost brit küldöttségvezető a csütörtök este befejeződött nyolcadik tárgyalási forduló utáni nyilatkozatában – a korábbi, jórészt szintén eredménytelen fordulókat követő közleményeitől eltérően – óvakodott attól, hogy az Európai Uniót ostorozza az érdemi előrelépés hiányáért. Csütörtökön ugyanakkor szikrázó szócsata bontakozott ki London és az EU között egy brit törvénytervezet miatt, amely több pontban ellentmond az unióval tavaly októberben elért Brexit-megállapodás egyes sarkalatos fejezeteinek, köztük azoknak, amelyek célja az Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti határellenőrzés újbóli bevezetésének megakadályozása. Ezen a határon az észak-írországi megbékélési folyamat egyik legfőbb vívmányaként hosszú ideje semmiféle fizikai ellenőrzés nincs. Annak érdekében, hogy ez így is maradjon, a Brexit-megállapodásban foglalt külön protokoll alapján Észak-Írország harmonizált viszonyrendszert tart fenn az EU egyes – főleg áruforgalmi – szabályrendszereinek néhány elemével. E megoldás alapján az Észak-Írország és Nagy-Britannia közötti belső kereskedelmi forgalomban esetenként vámellenőrzésnek kell alávetni azokat az importárukat, amelyekről nem lehet kizárni, hogy beléphetnek az EU egységes belső piacára. A brit törvénytervezet azonban minden körülmények között mentesítené az észak-írországi üzleti vállalkozásokat bármiféle külön vámdokumentációs kötelezettség alól az Egyesült Királyságon belüli kereskedelemben, akkor is, ha nem lesz szabadkereskedelmi egyezmény az unióval. Az Európai Bizottság éles hangú csütörtöki nyilatkozatában szerződésszegésnek és a nemzetközi jog megsértésének nevezte a tervezetet, valamint követelte, hogy London a hónap végéig vonja vissza a törvényjavaslatot. A brit kormány az erről tartott csütörtöki londoni különtárgyalás után azt közölte, hogy erről nem lehet szó.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."