Pesti Srácok

Csaknem 200 tálibot szabadon engedett az afgán kormány

Csaknem 200 tálibot szabadon engedett az afgán kormány

Csaknem kétszáz tálib foglyot engedett el az afgán kormány, hogy lendületet adjon a régóta esedékes béketárgyalásoknak – közölték afgán tisztségviselők szerdán.

A rabok részei annak a 400 fős csoportnak, amelynek elengedéséről az afgán nagytanács, a loja dzsirga döntött augusztus elején. A sok esetben súlyos bűncselekmények miatt elítélt foglyok szabadon bocsátása feltétele volt a kabuli kormány és a tálibok közötti béketárgyalások megkezdésének. Az Egyesült Államok és a tálib felkelők között idén februárban kötött dohai megállapodás – amely a nemzetközi csapatok afganisztáni kivonását irányozza elő biztonsági garanciákért cserébe – előírja, hogy a kabuli kormánynak mintegy ötezer tálib foglyot, a táliboknak pedig az afgán biztonsági erők ezer tagját kell szabadon engednie ahhoz, hogy megkezdődhessenek a béketárgyalások a lázadók és a kabinet között. A csaknem kétszáz fős csoportot Kabul legnagyobb börtönéből engedték el hétfő este. A tálibok cserébe az afgán különleges erők hat tagjának szabadságát adták vissza kedden – mondták el a tisztségviselők.

– hangsúlyozta egy névtelenül nyilatkozó, magas rangú kormányzati tisztségviselő. Egy, az ügyet jól ismerő forrás szerint a fogolycsere végére még szerdán pont kerülhet. Az afgán kormány a loja dzsirga határozata ellenére vonakodott elengedni a tálib rabokat. Az első 80 fő azt követően szabadulhatott csak augusztus közepén, hogy a tálibok szabadon bocsátották az afgán különleges erők 24 tagját. A kabuli kormány azért tartotta továbbra is fogva a többieket, mert a loja dzsirga felszólítása ellenére a tálibok nem voltak hajlandóak tűzszünetet hirdetni. Az elmúlt napokban azonban csökkent az afgán hadsereg elleni támadások heve.

PestiSracok facebook image

Az ENSZ és a kabuli kormány adatai szerint civilek és katonák ezrei haltak meg a dohai egyezmény megkötése óta Afganisztánban. Kedden egy autóba rejtett pokolgép az afgán biztonsági erők három tagjával végzett a keleti Paktia tartományban, miközben a védelmi minisztérium szerint az elmúlt 24 órában 13 tálib felkelő vesztette életét a déli Kandahárban és 11 az északi Farjábban.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA/Muhammad Szadik

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.