Pesti Srácok

Egy ember meghalt hőlégballon-balesetben Vál és Kajászó között

Egy ember meghalt hőlégballon-balesetben Vál és Kajászó között

Egy ember meghalt, hárman megsérültek szombat délután Vál és Kajászó között, miután kigyulladt és lezuhant egy hőlégballon – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint az életben maradt ballonosok súlyosan sérültek. Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a hőlégballon felszállás közben gyulladt ki. Három ember ki tudott ugrani az emelkedő ballon kosarából, egy azonban nem, őt a lezuhant hőlégballon közelében találták meg. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy hat mentőegységet riasztottak az esethez. A sérültek, egy férfi és két nő testfelületük húsz-huszonöt százalékán másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek; őket Győrbe, Székesfehérvárra és a fővárosba, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba szállították. A negyedik sérült személyazonosságának megállapítása folyamatban van, nála csak a halál tényét tudták megállapítani a mentők – mondta a szóvivő.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Balesetinfo

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.