Pesti Srácok

Egyre több intézmény vesz részt a kadétprogramban

Egyre több intézmény vesz részt a kadétprogramban

Egyre több intézmény vesz részt a kadétprogramban – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában. Benkő Tibor kifejtette: míg tavaly 68 intézményben több mint 2 ezer diák vett részt a programban, idén már 76 intézmény a része ennek.

A kadétprogram három szinten működik. Az első a középiskolákban folyó képzés. Itt a diákok megismerhetik az ország történelmét, katonamúltját, továbbá honvédelmi alapismereteket is tanulhatnak. A képzés végén eldönthetik, hogy katonai vagy polgári irányban tanulnak tovább. A második szinten állnak a szakképzési centrumok, amelyeknek már eleve az a rendeltetésük, hogy a diákokat az altisztképzésre, a kiválóan végzetteket a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen való továbbtanulásra készítsék fel. A harmadik szinten működik a katonai középiskola és kollégium, amely a tisztképzés alapját adja.

– mondta Benkő Tibor, megjegyezve:

PestiSracok facebook image

A miniszter kiemelte:

Benkő Tibor szólt arról, hogy az önkéntes tartalékos katonai szolgálat is egyre népszerűbb, a fiatalok körében is. Így sikerült 10 év alatt 17-ről több mint 10 ezerre növelni létszámukat. Köztük vannak a speciális önkéntes tartalékos katonák is, akik a koronavírus-járvány idején vesztették el munkahelyüket. A kormány gazdaságvédelmi akciótervéhez kapcsolódóan 3 ezer embernek tud ily módon segíteni a Magyar Honvédség. A minisztert kérdezték arról, hogy a közelmúltban az országban több helyen tartott előadást a nyugdíjas katonákról. Benkő Tibor elmondta: számítanak a nyugállományú katonákra a honvédelmi és haderőfejlesztési programban, a fiatalok hazafias, honvédelmi nevelésében, a tartalékos képzésben is. Továbbá elindították számukra az obsitos- és veteránprogramot, amely anyagi és erkölcsi támogatást, megbecsülést jelent számukra – ismertette.

Forrás: MTI;

Fotó: than.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.