Pesti Srácok

Fürjes Balázs: Öt éven belül 54 korszerű HÉV érkezik

Fürjes Balázs: Öt éven belül 54 korszerű HÉV érkezik

Megújul és bővül a HÉV-hálózat, emellett 54 korszerű szerelvény is érkezik 2025-ig – jelentette be a HÉV-beruházásokat ismertető szerdai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára.

Fürjes Balázs közölte, hogy a fejlesztés keretében a csepeli és a ráckevei HÉV-et a föld alatt meghosszabbítják a Kálvin térig, hogy összekapcsolódhasson a hármas és a négyes metróval. A mélyvezetésű szakasz a Soroksári út alá kerül, a HÉV ezért nem fogja többé elvágni a Dunától a Nemzeti Színházat, a Művészetek Palotáját, és a környező városrészeket.

– tette hozzá. A HÉV-pályákkal és a megállókkal együtt az irányítási és az utastájékoztatási rendszer is megújul, valamint kapcsolódási pontok létesülnek a vasúti közlekedéssel 2027-ig. Az új HÉV-szerelvények beszerzési felhívása még idén megjelenik. Az államtitkár hozzátette, hogy az 5-ös metró lehetséges nyomvonalainak vizsgálata, és a megvalósíthatósági tanulmány munkálatai már elkezdődtek. A metró- és a HÉV-beruházások – mint mondta – illeszkednek az uniós fejlesztési irányokhoz, több száz milliárd forintos költségüket ezért jelentős részben közösségi forrásból lehetne fedezni. A HÉV-fejlesztés részletes kiviteli tervek 2023-ra készülnek el, a tervezési és kiviteli tendereket nyílt, uniós eljáráson bonyolítják le. Fürjes Balázs jelentős, átlagosan legalább 40 százalékos forgalombővülést vár a beruházástól, ennek köszönhetően pedig arra számít, hogy az autósforgalom is jelentősen csökkenhet. A HÉV versenyképességét erősíti az is, hogy a menetidő minden vonalon lényegesen, a mostanihoz képest 10-20 perccel lerövidül.

PestiSracok facebook image

Az államtitkár megjegyezte, hogy a budapesti közlekedésről széles körű szakmai-politikai párbeszéd zajlik, és abban mindenki egyetért, hogy új egyensúlyt kell kialakítani a közösségi közlekedés, az autós, a kerékpáros, a gyalogos közlekedés között. Budapestre naponta 1,4 millióan járnak be máshonnan, ezért nyilvánvaló, hogy a közlekedésfejlesztés legfontosabb területe a közösségi, azon belül pedig a kötöttpályás közlekedés. A kormány – mint fogalmazott – elfogadja az erről szóló szakmai konszenzust, és három célt jelölt ki a fővárosi fejlesztésekkel. A budapestiek és a városmagba a külvárosokból, az elővárosokból, az agglomerációból érkező utazók gyorsabban, kényelmesebben és kevesebb átszállással, lehetőleg átszállás nélkül érjék el céljukat.

– hangsúlyozta. Fürjes Balázs kiemelte, hogy Budapest nemcsak belső kerületekből áll, minden része egyenrangú, és nem is lehet sikeres a külvárosai nélkül. Az agglomerációra is kiterjedő, fejlett közlekedés ennél is sokkal több embert érint, hiszen a HÉV-en hetente másfél millióan utaznak.

–tette hozzá. A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója közölte, hogy az ingázók érdekében új átszállási lehetőségek jönnek létre, a HÉV-pályákon pedig elővárosi vonatok is közlekedhetnek, így az új hálózat a tervek szerint délen Kunszentmiklós-Tass, északon Esztergom állomásig viheti az utasokat. Vitézy Dávid ehhez kapcsolódva a közlekedési szolgáltatások teljes integrációját szorgalmazta, hogy a buszjáratok rásegítsenek a HÉV-járatokra, és ne azzal párhuzamosan fussanak. Kezdeményezik továbbá, hogy a BKK futárrendszere a vonat- és a HÉV-járatokra is kiterjedjen.

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte, hogy az egyterű, klimatizált HÉV-szerelvények közbeszerzési eljárása október elején jelenhet meg. Homolya Róbert üdvözölte, hogy a vasút és a HÉV fejlesztési tervei összekapcsolódnak, hiszen mindkét hálózat korszerűsítésre szorul, és a felújított székesfehérvári és esztergomi vonalak utasforgalma is igazolja, hogy van igény a kötöttpályás elővárosi összeköttetésre. A vezérigazgató szerint a közösségi közlekedés versenyképessége egységes, rugalmas tarifa- és jegyrendszerrel tehető teljessé.

–tette hozzá.

Csepel fideszes országgyűlési képviselője üdvözölte, hogy a fejlesztési tervek mind a szükséges forrásokra, mind a kormányzat támogatására, mind a helyiek egyetértésére számíthatnak. Németh Szilárd a Kvassay híd felújításának eddigi tapasztalatai alapján abban bízik, hogy a HÉV-beruházás sem fogja hátráltatni a közlekedést, és ha véget ér, az itt élők a beruházás nyerteseinek érezhetik magukat.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.