Pesti Srácok

Gyuri bá' öt évre előre kitömte a balliberális újságírók zsebét – Nem, nem függetlenek

Gyuri bá' öt évre előre kitömte a balliberális újságírók zsebét – Nem, nem függetlenek

Soros György a baloldali sajtó felhasználásával buktatná meg Európa nemzeti kormányait, ennek érdekében az Európai Alapítványok Hálózata 700 millió forintos pályázatot hirdtetett a Civitates program keretében, úgymond a „független újságírás” támogatására – írja a Századvég elemzésében. MiNt hozzáteszik, az összeg az elkövetkező 5 évben lesz felhasználható, azaz két választást is magába foglaló időt ölel fel.

Az elemzésben úgy véik, az amerikai tőzsdespekuláns által kitartott NGO-k egyre színesebb palettáját alkalmazzák a politikai befolyásszerzésnek,

Kitérnek többek között arra is, hogy a Soros-szervezetek politikai expanziójának egy sajátos stratégiája látszik kirajzolódni:

PestiSracok facebook image

Mint írják, az Index egykori főszerkesztője, Dull Szabolcs német sajtódíjat kapott, amit szeptember 17-én az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Dunja Mijatovic fog átadni. Kiemelik: Mijatovic a Nyílt Társadalom Alapítványok által támogatott openDemocracy platform tagja, 2018-ban pedig a magyar Stop Soros törvénycsomagot kifogásolta arra hivatkozva, hogy a jogszabály korlátozza az NGO-k bevándorlókat támogató munkáját. Mint megjegyzik, az Index munkatársainak távozása után a sorosista TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság a blogjait az Index-csoporthoz tartozó blog.hu-ról a Soros-pénzekkel támogatott 444-re költöztette.

A Századvég elemzése szerint feltűnő és a hálózati jelleggel bizonyítható,

Arról is írnak, figyelemre méltó a Civitates pályázati kiírásának az időzítése is, hiszen

Úgy vélik,

Forrás: Századvég; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?