Pesti Srácok

Hét településen rendeznek vasárnap időközi önkormányzati választást

Hét településen rendeznek vasárnap időközi önkormányzati választást

Hét településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást, a választások között több olyan is van, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban. A helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.

  • a Csongrád-Csanád megyei Kiszomboron a települést tizennyolc éve irányító Szegvári Ernőné (független) év eleji lemondása miatt lesz időközi polgármester-választás. A polgármesteri posztért három független jelölt indul, a községben mintegy 3200-an voksolhatnak.
  • a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján azért lesz időközi polgármester-választás, mert májusban elhunyt a várost addig vezető Tisza Sándor (független). A tisztségért öt független jelölt indul, a választói névjegyzékben mintegy 2700-an szerepelnek.
  • a Békés megyei Zsadányban azért lesz időközi polgármester-választás, mert a tavaly októberben megválasztott Marton Sándor Roland (független) februárban lemondott tisztségéről. Az időközi választáson négyen indulnak: hárman függetlenként, egy jelölt pedig a Fidesz-KDNP színeiben. A névjegyzékben 1120-an szerepelnek. Az időközi választás eredetileg április 26-án lett volna, ugyanezekkel a jelöltekkel.
  • a Zala megyei Dobriban a korábbi, 2006 óta hivatalban lévő polgármester személyes indokokra hivatkozva tavaly év végi hatállyal mondott le a posztjáról. Márciusban lett volna az időközi voksolás, de jelöltek hiányában az a választás elmaradt. A mostani voksoláson három független jelölt közül választhatnak a helyiek, a voksoláson 136-an szavazhatnak.
  • a Győr-Moson-Sopron megyei Gyalókán azért lesz időközi polgármester-választás, mert a tavaly októberben megválasztott Kincse Attila (független) polgármester lemondott posztjáról. A polgármesteri tisztségért egy független jelölt indul, a választói névjegyzékben 65-en szerepelnek.
  • Nógrád megye székhelyén, Salgótarjánban a 3-as számú egyéni választókerületben önkormányzati képviselőt választanak. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a korábbi képviselő, Turcsány László (Fidesz-KDNP) januárban személyes okokra hivatkozva lemondott, majd kilépett a Fideszből. A vasárnapi voksoláson négyen indulnak: ketten függetlenként, egy jelölt a Magyar Munkáspárt és egy a Salgótarján, Szeretem! Egyesület-DK-Jobbik-LMP-MSZP-Párbeszéd-Tarjáni Városlakó Egyesület színeiben. A választói névjegyzékben több mint 2700-an szerepelnek.
  • a Komárom-Esztergom megyei Dunaszentmiklóson két önkormányzati képviselőt választanak, ugyanis februárban megváltozott munkahelyi körülmények miatt két képviselő lemondott, így a testület a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A két képviselői helyért egy-egy jelölt indul, mindketten függetlenek, a településen 407 választópolgár adhatja le szavazatát az egyéni listás jelöltekre.

A helyi választási irodák a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet a választópolgárok a szavazóhelyiségbe érkezéskor és távozáskor is használhatnak. A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek, és erre kérik a választópolgárokat is. Kérik azt is, hogy esetleges sorbanállás esetén tartsanak legalább 1,5 méter távolságot a többi várakozótól, valamint vigyenek magukkal tollat a voksoláshoz. A betegek, a mozgásukban korlátozottak – mint minden választásnál – most is mozgóurnát kérhetnek legkésőbb a szavazás napján 12 óráig a szavazatszámláló bizottságtól.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.