Pesti Srácok

Így működik a mainstream média agymosása: az amerikai diákok támogatják Trump programját, ha azt hiszik, hogy az Bidené

A Campus Reform amerikai diákokkal készített interjúi tökéletes példát szolgáltattak a nyugati mainstream média fiatalokra gyakorolt hatására – írja a Magyar Nemzet.

Mint a felmérésből kiderült, az amerikai fiatalok ugyanis támogatják Donald Trump intézkedéseinek egy jelentős részét – amíg úgy hiszik, hogy azok az ismertetett kampányelemek Biden programjából származnak. Látható tehát, hogy a két politikus megítélése a fiatal generáció körében elsősorban nem politikai tervezeteik és cselekedeteik alapján történik, sokkal inkább a róluk kialakult – jobban mondva kialakított – kép alapján. Erre pedig hathatósan rá is játszik a mainstream balliberális média, amely igyekszik fokozni a Trump-ellenes közhangulatot.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Campus Reform stábja diákokat kérdezett arról, hogy mi a véleményük az általuk felsorolt politikai tervezetekről. Olyan napirendi pontokról nyilatkozhattak, mint a terrorizmus és embercsempészet elleni küzdelem, illetve a katonai csapatok hazahozatala. Tették azt úgy, hogy mindezeket Joe Biden és a demokrata párt agendájának részeként említették, miközben azok valójában Donald Trump számlájára írhatók. A reakciók nem okoztak csalódást.

PestiSracok facebook image

– mondta az egyik fiatal.

– válaszolta egy másik diák Trump embercsempészet elleni terveinek hallatán. Egy harmadik tanuló így reagált az elhangzottakra:

Miután a videót készítő stáb felfedte kártyáit és elárulta, hogy végig Trump napirendjét ismertették, a diákok egy része beismerte, hogy nem ártana jobban tájékozódni. Egyikük így fogalmazott:

Egy másik pedig így:

Forrás: summit.news, Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.