Pesti Srácok

ITM: Közel 30 ezer fiatalt segített munkatapasztalathoz a nyári diákmunka-program

null
Képünk illusztráció; Fotó: PS

A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel támogatta a diákok szünidei munkavállalását. A programban a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehettek részt júliusban és augusztusban. "Az elmúlt időszakban mintegy 30 ezer magyar fiatal számára tettük lehetővé, hogy az iskolai szünetet hasznosan eltöltve, tisztességes fizetéssel és munkatapasztalattal gazdagodjon" – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A minisztérium csütörtöki közleménye szerint a tanulók a programban két típusú önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunkára jelentkezhettek. Mindkét esetben legfeljebb két hónapra vállalhattak munkát, de míg előbbinél maximum napi 6 órában, utóbbinál már napi 8 órában is dolgozhattak. Az önkormányzatok munkaviszonyban foglalkoztatták a diákokat, az állam pedig a munkabér mellett az azt terhelő szociális hozzájárulási adót is teljes egészében megtérítette a munkáltatóknak. Ennek megfelelően, napi 6 órás foglalkoztatás mellett, a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 157 950 forintot, szakképzettséget nem igénylő munkakörök vállalásánál pedig bruttó 120 750 forintot kereshettek a tanulók. A mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunkát az állam szintén legfeljebb 2 hónapig támogatta 75 százalékban.

Bodó Sándor összegzése szerint 2020-ban az önkormányzati diákmunka dominált 26 500 fővel, a turizmus vendéglátás területén közel 3000, míg a mezőgazdaság területén 450 diák dolgozott. A legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vettek részt a programban, valamint Békés és Hajdú-Bihar megyékben is sokakat foglalkoztattak. A kétfajta alprogram számos lehetőséget nyitott meg a fiatalok előtt: idén 91 munkakörben (például irodai adminisztrátor, hivatalsegéd, felszolgáló, recepciós, kisállattenyésztő, gyümölcs- és zöldségfeldolgozó) dolgozhattak emelte ki az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.