Pesti Srácok

Jaroslaw Kaczynski lesz várhatóan a lengyel kormányfőhelyettes

null

Minden jel arra utal, hogy a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes lesz Mateusz Morawiecki miniszterelnök kabinetjében – erősítette meg csütörtökön Ryszard Terlecki, a PiS parlamenti frakcióvezetője, a parlament (szejm) alelnöke.

Terlecki újságíróknak nyilatkozva azokra a sajtóértesülésekre reagált, melyek szerint Kaczynski szerda este megegyezett a két kisebb lengyel kormánykoalíciós párt egyikének, a Szolidáris Lengyelországnak az elnökével, Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszterrel a koalíció további fennállásának feltételeiről. Ryszard Terlecki szerint a megegyezés szinte megszületett, a PiS vezetése csütörtökön vagy pénteken erősíti meg a koalíció végleges formáját, ezt követően pedig "csak egy lépés marad a kormány kialakításához".

Kisebbségi kormány

Terlecki és Piotr Müller kormányszóvivő múlt pénteken jelezték: a párt a kormánytáboron belüli feszültségek miatt kisebbségi kormányt alakíthat. Terlecki kifogásolta, hogy a Szolidáris Lengyelország "egyre újabb elvárásokkal" állt elő az október elejére bejelentett kormányátalakítás kapcsán. Az átalakítással a PiS hatékonyabbá akarja tenni a kormány munkáját azután, hogy jelöltje, Andrzej Duda megnyerte a júliusi elnökválasztást.

PestiSracok facebook image

Feszültségek a kormánykoalícióban

Kiélezte viszont a kormánytáboron belüli feszültségeket, hogy múlt héten a parlamenti alsóházban több kormánykoalíciós képviselő nem támogatta az állatvédelmi törvény módosításáról szóló tervezetet. Kaczynski a koalíciós nézeteltérésekről hétfőn, majd szerdán újból tárgyalt Ziobróval. Terlecki csütörtökön újságíróknak válaszolva megerősítette: van olyan terv, hogy a kormányátalakítás után Kaczynski kormányfőhelyettesként felügyeli a szélesebben felfogott biztonság területével foglalkozó három tárcát: a nemzetvédelmit, a belügyit, valamint az igazságügyit. Ziobro tárcája így a PiS elnökének közvetlen irányítása alá kerülne.

A tárcák száma is csökkenhet

A másik kormánykoalíciós kispárt, az Egyetértés nevében nyilatkozó Kamil Bortniczuk képviselő egy rádióinterjúban a kormány stabilitása számára kedvezőnek nevezte, hogy Kaczynski kormányfőhelyettes lesz. Az Egyetértés elnöke, Jaroslaw Gowin – aki a nyár eleji, az elnökválasztás formája miatt kialakult kormánykoalíciós válság idején lemondott kormányfőhelyettesi posztjáról – sajtóértesülések szerint a kormányátalakítás nyomán visszatér a Morawiecki-kabinetbe. Az Egyetértésnek és a Szolidáris Lengyelországnak az eddig ismertetett tervek szerint a tárcák számának csökkentésével is járó kormányátalakítás után csak egy-egy tárca jut majd.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.