Pesti Srácok

Karácsony nem akar miniszterelnök-jelölt lenni, és nem is kérte erre senki

Karácsony nem akar miniszterelnök-jelölt lenni, és nem is kérte erre senki

"Hál' Istennek" most nem akarja senki Karácsony Gergelyt, az ellenzék összefogásának miniszterelnök-jelöltjének felkérni – mondta a főpolgármester a Magyar Hangnak adott interjúban.

Az ellenzéki egység a főpolgármester szerint jelenleg nem is létezik, egyelőre csak annyi történt, hogy "felmentek a pályára, de a meccs még csak ezután jön, esetleg foglalkozhatnának azokkal a szavazókkal is, akiket meg kell nyerniük". Karácsony elmondta: mindig furcsa érzés tölti el, amikor azt mondják, hogy a kormány és a főváros háborúzik. Elpanaszolta ugyanis, hogy szerinte ez egy olyan háború, ahol minden töltény a kormánynál van, és ráadásul ő diktálja a játékszabályokat. Egészen elképesztő képzavarral élve kifejtette:

A Magyar Hang előzetese szerint arról is beszélt nekik a főpolgármester, hogy az elektronikus jegyrendszerrel a megtett út arányában kell majd fizetni.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Hang; Fotó: PS

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.