Pesti Srácok

Kétszázhatvanhárom alkalommal intézkedtek a rendőrök hétfő óta az új járványügyi szabályozások miatt

Kétszázhatvanhárom alkalommal intézkedtek a rendőrök hétfő óta az új járványügyi szabályozások miatt

A rendőrök kétszázhatvanhárom alkalommal intézkedtek a koronavírus-járvány miatt hétfőn életbe léptetett kormányrendelet alapján az elmúlt négy napban – közölte a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese pénteken online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert kiemelte, hogy a csütörtöki Szuperkupa-mérkőzésen szigorú járványügyi szabályokat vezettek be, ennek köszönhetően a nézők biztonságosan tekinthették meg a találkozót.

Kiss Róbert elmondta: a rendőrök százharminchárom esetben intézkedtek a védelmi intézkedések megszegése miatt csütörtökön, több esetben közérdekű üzem megzavarása miatt. Az alezredes közölte: huszonnyolc, tömegközlekedési járművön utazó ember nem vagy nem megfelelő módon viselte a maszkot, százöten pedig üzletben, vendéglátóhelyen vagy más intézmény területén nem tartották be a maszkviselési szabályokat. Az új kormányrendelet hétfői hatályba lépése óta kétszázhatvanhárom alkalommal intézkedtek, ebből kétszázhuszonegy esetben figyelmeztettek, huszonhárom helyszíni bírságot szabtak ki és tizenkilenc szabálysértési feljelentést tettek. Csütörtökön 2711 hatósági házi karantént rendeltek el, ebből 569-et határátlépést követően. Jelenleg huszonötezer-háromszázhetvennégyen vannak karanténban. A rendőrök 12 785 alkalommal ellenőrizték a szabályok betartását, a karanténhoz kapcsolódó mobiltelefonos applikációt ezerhatszáznyolcvanheten vették igénybe.

A Szuperkupa-mérkőzésre érkező összes néző testhőmérsékletét megmérték a Puskás Arénában – hangsúlyozta Kiss Róbert. Az alezredes kiemelte: a mérkőzés rendőri biztosítási feladatait az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elvárásainak megfelelően a magyar rendőrség teljesítette. Közölte, a mérkőzésre több mint tizennégyezren látogattak ki, a Puskás Arénában az emberek egészségének megóvása és a tömeges vírusfertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szigorú járványügyi szabályokat vezettek be. A külföldről érkezőknek a határátlépés során egészségügyi vizsgálaton kellett átesniük, és rendelkezniük kellett három napon belüli negatív eredményű PCR-teszttel. Kiss Róbert elmondta: az Országos Mentőszolgálat a beléptetőkapukhoz négy járványügyi sátrat telepített, a nézők testhőmérséklet-mérését egy telepített hőkamera kapu segítségével végezték el. Tizenhat látogatónál jelzett testhőmérséklet-emelkedést a hőkamera, de a negyed óra elteltével elvégzett másodlagos teszt már nem jelzett emelkedést egyiküknél sem.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.