Pesti Srácok

Kubatov: Gyurcsány felzabál mindenkit

null

A Fidesz pártigazgatója és alelnöke a Heteknek adott interjújában elmondta, mit gondol az ellenzéki összefogásról. Szerinte "Gyurcsány felzabál mindenkit", először az MSZP-t "le fogják nullázni", majd a Jobbikot, és "felkészül a Momentum". Emellett szó esett a Fidesz kampányairól és a Ferencváros történelmi meneteléséről.

Kubatov Gábor a Celtic és a Dinamo Zagreb elleni bravúros ferencvárosi győzelem kapcsán úgy fogalmazott, hogy az elmúlt tíz év kemény munkájának eredménye, hogy megnőtt a nemzet önbecsülése, és ez érezhető a fociban is. – fogalmazott. A Fidesz pártigazgatója beszélt arról is, hogyan tudná a kormánypárt hatékonyabban megszólítani a fiatalokat.
– vélekedett. Kubatov hozzátette: a médiafogyasztási szokások változásával a közösségi oldalakon is jóval intenzívebben kell jelen lenniük. A politikus szerint 2002-ben bebizonyították, hogy képes a konzervatív oldal arra, hogy minden támogatójával személyesen felvegyék a kapcsolatot. – magyarázta. Kubatov elmondta: ő nem tartja kudarcnak az őszi önkormányzati választások eredményét. Azt fájdalmasnak tartja, hogy elveszítették Budapestet, de örül annak, hogy több kerület is kormánypárti maradt. A főpolgármesterségért induló jelöltekkel kapcsolatban így fogalmazott:
A közbeszédben csak "kopaszbotrány" néven elhíresült esetekkel kapcsolatban a pártigazgató azt mondta: a számtalan lefolytatott rendőrségi vizsgálat egyike sem állapított meg semmilyen bűncselekményt, a választási irodás embereket nem ismeri, a székházat védőket pedig nem ő hívta, "maguktól jöttek". A Magyar Szocialista Párt esetleges megszűnésével kapcsolatban a politikus csak annyit jegyzett meg, hogy véget érne a rendszerváltás, ha "a kommunista utódpárt megszűnne". A soron következő borsodi időközi választással kapcsolatban Kubatov emlékeztetett, hogy az összellenzéki jobbikos jelölt, Bíró László vállalhatatlan antiszemita megjegyzéseiért csak azért kért bocsánatot, mert ezt diktálta az érdeke. Hozzátette: komoly veszélynek tartja, hogy a baloldal tisztára mosdatja az ilyen antiszemita kijelentéseket tevő politikusokat.
Forrás: Hetek; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még