Pesti Srácok

Láng Zsolt: A fővárosnak meg kell segítenie az idegenforgalomból élőket

null

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója azt szorgalmazza, hogy a városvezetés különítsen el 50 milliárd forintot a Budapesten az idegenforgalomból és a turizmusból élők támogatására, és ennek érdekében nyújtották be javaslatukat, amelyről a Fővárosi Közgyűlés hétfői délutáni rendkívüli ülésen születhet majd döntés – hangsúlyozta Láng Zsolt, a képviselőcsoport vezetője hétfőn.

A koronavírus-járvány második hulláma nemcsak az egészségünket, hanem a gazdaság működőképességét és a munkahelyek megtartását is veszélyezteti. Budapesten ez különösen igaz, hiszen a budapesti turizmus a fővárosnak egy jelentős adóbefizetője volt eddig. A járvány miatt a külföldi turisták nem jönnek, így a szállodák, a vendéglátóipari és a kiskereskedelmi egységek, valamint a taxisok kifejezetten veszélyben vannak – mutatott rá Láng Zsolt. Közölte: a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója úgy gondolja, a fővárosnak félre kell tennie 50 milliárd forintot, hogy különböző pályázati utakon, illetve az érdekképviseletekkel történő egyeztetés alapján pénzt juttasson a turizmusban és idegenforgalomban dolgozó embereknek.

– mondta Láng Zsolt hozzátéve, hogy a fővárosnak van pénze.

PestiSracok facebook image

Technikai szőrszálhasogatás

A frakcióvezető az előterjesztésükhöz fűzött főjegyzői észrevételről azt mondta, a főjegyző "különböző technikai szőrszálhasogatásba megy", az elvi kérdés az, hogy akar-e a főváros vezetése segíteni és hajlandó-e a kérdéssel foglalkozni. Vagy támogatják a javaslatukat, és elkezdődik az idegenforgalomban és turizmusban dolgozó munkavállalók és vállalkozók megsegítése, vagy nem, és úgy gondolja főváros vezetése, hogy semmi feladata nincsen szemben például Béccsel, Londonnal. Akkor lehet nemet mondani és mindenféle indokot találni, hogy hogyan lehet az indítványt lesöpörni – tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó:Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.