Pesti Srácok

Lebukott hazugságával Érd balliberális polgármestere

Lebukott hazugságával Érd balliberális polgármestere

Csőzik László, Érd baloldali polgármestere közösségi oldalán állította: az érdi kézilabdán megspórolt pénzen újítja fel a város útszakaszait. A helyi Fidesz kikérte a beruházás dokumentumait, majd kiderült: a kormány adott forrást az érdi utak rendbetételére – írja a Magyar Nemzet.

– írta hangulatkeltő posztjában Csőzik László, Érd baloldali polgármestere. A valóság azonban nagyon távol áll a bejegyzésben olvasottaktól. A Simó Károly, az érdi Fidesz frakcióvezetője által kikért dokumentumok a polgármester minden egyes szavát cáfolják. Az iratban olvasható, hogy a szerződést a „megrendelő a Belügyminisztérium az önkormányzatok fejlesztési és működési támogatásáról szóló támogatói okirata alapján az Érd közigazgatási területén lévő, a szerződésben részletezett utcák burkolatának és alépítményeinek szükség szerinti rekonstrukciós munkáira” költi.

– mondta a Magyar Nemzetnek Simó Károly, a Fidesz–KDNP képviselőcsoportjának a vezetője. Simó hozzátette: a tények azonban makacs dolgok.

– tette hozzá a frakcióvezető. A polgármester a szóbanforgó Facebook-bejelegyzésében azt írta, hogy a kézilabdából megspórolt pénzből épülnek ezek az utcák, és annak ellenére épülnek, hogy a kormány pénzügyi forrásokat von el. A valósággal azonban ez érintőlegesen sem találkozik. A munkálatokat ugyanis nem lehet útépítésnek nevezni, mert az engedély- és tervköteles, ebben az esetben ilyen nincs. Ráadásul szegély sehol nem lesz, murvás padkát rendeltek meg. Ennek kapcsán a helyi Fidesz frakcióvezető kifejtette: a vízelvezetéssel sem foglalkoztak komolyan, csak látszatmegoldásokat akarnak.

– jelentette ki a frakcióvezető.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.