Pesti Srácok

Navalnij-ügy: Moszkva szerint Maas provokatív vádakat hangoztat

null

Az orosz külügyminisztérium közlése szerint Heiko Maas német külügyminiszter az ENSZ Közgyűlés hetvenötödik. ülésszakának általános vitája keretében tett kijelentései provokatívak. A külügyi kommentár egyenesen ultimátumoknak nevezte Maas megjegyzéseit.

– olvasható az orosz külügyminisztérium közleményében.

Az orosz külügyi állásfoglalás szerint különösen cinikusnak tűnik ez a támadás annak tükrében, hogy a német fél semmibe vette az orosz főügyészség háromszori jogsegélykérelmét, amelyben bizonyítékot igényelt az állítólagos mérgezésre, és hogy a berlini Charité klinika sem ad választ a kérdésekre, a közös nyomozásra vonatkozó orosz kezdeményezések pedig elutasításra találnak. A dokumentum szerzői – utalva arra, hogy a Nyugat szerint Oroszországgal nem lehet a szokásos módon folytatni az ügymenetet – azt írták, hogy Németország, valamint EU- és NATO-szövetségeseinek magatartása miatt éppen hogy a Nyugattal nem lehet semmit sem intézni, amíg fel nem hagy azzal, hogy a provokáció és a csalás eszközeivel éljen és nem kezd el becsületes és felelősségteljes magatartást tanúsítani.

PestiSracok facebook image

Maas kedden azt nyilatkozta, hogy Navalnij megmérgezése probléma az egész nemzetközi közösség számára. A német külügyminiszter elítélte a támadást mint a vegyifegyver-tilalmi egyezmény megsértését, és felszólította Oroszországot, hogy tegyen többet az ügy kivizsgálása érdekében. Mint mondta, az Európai Unió fenntartja magának a jogot arra, hogy a történtek miatt szankciókat vezessen be Moszkva ellen. Maas egyúttal megköszönte Németország nemzetközi partnereinek egyértelmű támogatásukat.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) technikai titkárságától, ahogy más esetekben korábban, most a Navalnij-üggyel kapcsolatban sem kapja meg az együttműködés kívánt szintjét. Mint mondta, az orosz fél magasabb szintű együttműködést szeretne. Megismételte: ahhoz, hogy a Navalnij-ügy kivizsgálásban tovább lehessen lépni, Moszkvának információra ellene szüksége Berlintől, Párizstól, Stockholmtól, vagy az OPCW-től.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.