Pesti Srácok

Nem engedték be az SZFE épületébe a diákok az egyetem új kancellárját

Nem engedték be az SZFE épületébe a diákok az egyetem új kancellárját

Folytatják a forradalmárosdit az SZFE épületét megszállva tartó diákok. A Színház- és Filmművészetért Alapítvány közleménye szerint ugyanis az SZFE polgárai közül tucatnyian próbálták megakadályozni, hogy az egyetem épületébe lépjen az új kancellár, Szarka Gábor. Az ügy előzménye, hogy a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium kezdeményezésére távozik Vonderviszt Lajos, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja, helyére pedig Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter volt kabinetfőnöke érkezik.

A közlemény megemlíti, hogy a hallgatók nem akarták beengedni az új kancellárt az épületbe.

– olvashatjuk a Papageno.hu oldalán megjelent közleményben.

PestiSracok facebook image

A közleményből kiderül az is, hogy a Színház- és Filmművészetért Alapítvány 2020. október 1-től dr. Szarka Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campus-főigazgatóját nevezte ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjává.

Szarka Gábor 48 éves, jogász, biztonság- és védelempolitikai-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi docense és díszpolgára. Diplomataként Párizsban szolgált katonai attaséként, később a Nemzeti Ipari Park Üzemetető és Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese volt, franciául és angolul beszél felsőfokon. Az eddigi kancellár, dr. Vonderviszt Lajos aktívan részt vesz az átadás-átvétel lebonyolításában.

Forrás: Mandiner; Fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.