Pesti Srácok

Nem ízlett a pizza, fegyvert rántottak, majd kirabolták a kispesti éttermet

Nem ízlett a pizza, fegyvert rántottak, majd kirabolták a kispesti éttermet

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt indított nyomozást két ismeretlen férfi ellen, akik 2020. március 8-án hajnalban a gyanú szerint kiraboltak egy XIX. kerületi éttermet –írja a rendőrség honlapja.

A tájékoztatás szerint a fegyveresek 4 óra 30 perc körül bekopogtak a pizzéria ajtaján, majd az ajtót nyitó alkalmazottat egyikük mellkason lőtte egy gáz- és riasztófegyverrel, társa pedig a lövéstől földre kerülő férfit ököllel többször megütötte. A rablók kiürítették az étterem kasszáját és elmenekültek. Az eladó a támadás során 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A BRFK nyomozói több hónapos munka során azonosították a rablás feltételezett elkövetőit, a 21 éves U. T.-t és társát, a 19 éves K. Mártont, akiket a nyomozók augusztus 28-án elfogtak. A fegyveresen elkövetett rablással gyanúsított U. T. bevallotta tettét; kihallgatása során azt is elárulta a nyomozóknak, hogy a pizzériánál a rablás előtt már egy héttel korábban terepszemlét tartott társával és választása sem véletlenül esett a kispesti étteremre. Többször volt már vendége a pizzériának, de nem ízlett neki az étel és az alkalmazottakkal sem volt megelégedve, ezért úgy gondolta, megérdemlik, ha kirabolja őket. A 21 éves férfi társa kihallgatása során nem tett vallomást.

A budapesti lakásán tartott kutatás során a nyomozók megtalálták és lefoglalták az elkövetéshez használt gáz- és riasztófegyvert a hozzá tartozó 30 darab gumilövedékkel. A fegyveren felül a rendőrök a lakásban mobiltelefonokat, laptopot, asztali számítógépet, sportcipőket, sporttáskát, valamint kábítószer termesztésére alkalmas „termesztő boxot”, nylon zacskóba, illetve üvegbe csomagolt kábítószer gyanús anyagot is lefoglaltak. A BRFK nyomozói a 21 éves U. T.-t és társát a 19 éves K. Mártont őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a bíróság mindkét férfi esetében elrendelt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Police.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.