Pesti Srácok

Orbán Viktor: ha egyszer sikerült, akkor újra sikerülni fog

null

Orbán Viktor miniszterelnök a TV2-nek adott exkluzív interjút, amelyben a koronavírus második hullámával kapcsolatos intézkedésekről beszélt. A kormányfő hangsúlyozta: az emberek a nemzeti konzultációban arra kérték a kormányt, hogy úgy folytassa a harcot a világjárvánnyal, hogy közben az élet mehessen tovább az országban. Rendkívül nehéz feladat ez a kormánynak, hiszen úgy kell megvédeni az embereket, hogy közben nem állhat le az ország – mondta a miniszterelnök.

Napok óta az ezerhez közelít az új koronavírus-fertőzöttek száma. Egy hete az operatív törzs is újra tart sajtótájékoztatót, szigorodtak a maszkviselési és a higiénés szabályok is, mindez pedig egyértelműen azt mutatja, hogy a második hullám kellős közepén tartunk. Most azonban más a védekezés, mint tavasszal, hiszen, mint Orbán Viktor mondta, már felkészültebbek vagyunk, mint az első hullámnál, illetve jó esély van arra, hogy akár már ez év végére kifejleszthetik a vírus elleni vakcinát. A miniszterelnök elmondta: közelebb vagyunk ahhoz, hogy legyen vakcina, ezért más a védekezés is. Magyarország folyamatosan tárgyal a kínaiakkal, amerikaiakkal, japánokkal és az oroszokkal a vakcina miatt. Orbán Viktor hozzátette: az emberek arra kérték a kormányt, hogy védje meg az embereket, de közben működhessen a gazdaság, ne álljanak le a munkahelyek, hiszen az a vírusnál is nagyobb gondokat okozhatna.

– mondta a kormányfő. Hozzátéve: jól látszik, hogy az emberek most sokkal inkább betartják a három fő szabályt – maszkviselés, kézfertőtlenítés, távolságtartás –, mint nyáron. A miniszterelnök a felszereltségről elmondta: járja folyamatosan a kórházakat, ezért tudja biztosítani az embereket arról, hogy van mindenhol elegendő orvos, nővér és felszerelés is.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Ausztria továbbra is példa, a cseheket viszont nem értjük

Orbán Viktor elmondta: Ausztria most is úgy működik számunkra, mint egyfajta kísérleti laboratórium, de emelett nagyjából értjük, ami a térség többi országában védekezés szempontjából történik.

– mondta a miniszterelnök.

A munkahelyek védelme a legfontosabb

Orbán a gazdaságvédelemmel kapcsolatban azt mondta: a kormánynak egy dologra kell öszpontosítani, és az a munkahelyek. Három lehetőségünk van: az egyik az a vállalkozók megsegítése adócsökkentésekkel, beruházásokkal, fejlesztésekkel. A másik – kevésbé jó – lehetőség az az, hogy az állam is tudjon embereket alkalmazni, a legkevésbé jó, de mégis hasznos dolog pedig a közmunkarendszer.

– mondta a miniszterelnök. Hozzátette: a gazdaság megvédésére megvannak az eszközeink, ma ugyanis több ember dolgozik Magyarországon, mint márciusban.

– tette hozzá Orbán Viktor.

Forrás: TV2, PS; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.