Pesti Srácok

Országosan 17 ambuláns mintavételi pont segíti az ingyenes tesztelést

null

Amennyiben valakinek a kontaktkutatás kapcsán szükséges a tesztelése, a háziorvos időpontot kérhet a 17 ambuláns mintavételi pont valamelyikére, ha a jelentkező tünet- és panaszmentes – hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Őrbottyánban, az új egészségház avatásán.

Rétvári Bence közlése szerint ebben az esetben nem kell várni a mentőre, hanem a háziorvos közreműködésével kapott időpontban lehet részt venni a tesztelésen; az adott mintavételi ponton mentődolgozók veszik le a mintát. A tesztelésre várókat 30 perces időközökkel hívják be, a fél óra alatt maximum 15 ember jelenhet meg. A tesztelések 8 és 22 óra között zajlanak.

– fogalmazott az államtitkár.

PestiSracok facebook image

285 millió forintos beruházás

A vasárnap átadott őrbottyáni egészségház kapcsán Rétvári Bence egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon nőtt a várható, egészségben eltöltött évek száma. Míg 2010-ben ez a szám 57,5 év volt, az mostanra 61,1 évre emelkedett. Ezzel az európai uniós lista 21. helyéről a 14. helyre lépett elő Magyarország, így a középmezőny közepébe került – tette hozzá. Szabó István (független) polgármester ünnepi beszédében elmondta, hogy az új intézmény 285 millió forintból valósult meg, amiből 185 millió forint volt az állami támogatás, a többit az önkormányzat állta. Hétfőtől már az új, tágas és világos épületben kezdődik meg a rendelés – jegyezte meg.

A 380 négyzetméter alapterületű épületben egyebek mellett két háziorvosi és egy fogorvosi rendelőt alakítottak ki, a multifunkcionális terem véradásnak, szűréseknek, prevenciós előadásoknak és egészségprogramoknak ad majd helyet.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.